Megfejtették a gímszarvas géntérképét

 

A gímszarvas géntérképének vizsgálati eredményei a humán gyógyításban is hasznosíthatók lesznek. Az örökítő anyag feltérképezése egy évtizedükbe telt a szakembereknek.

A Somogyi Hírlap cikke szerint az állat örökítő információinak teljes leírását egy, a Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Központjának bőszénfai telepén élt kapitális bikából vett mintából, tízéves munkával készítette el a Horn Péter és Orosz László akadémikusok által vezetett, a gödöllői Biotechnológiai Kutatóközpont, a Semmelweis és a Debreceni Egyetem szakembereiből álló kutatócsoport.

Horn Péter a Molecular Genetics and Genomincs című tudományos folyóiratban publikált eredményekről elmondta: a géntérkép több mint húszezer génre terjed ki, és hárommilliárd genetikai információt tartalmaz. Ez amellett, hogy segíthet rokon állatfajok genomjának leírásában, az orvostudománynak is hasznára válik.

Az akadémikus ismertetése szerint a gímszarvas agancsával összefüggésben tizenhat olyan gént találtak, amelyek az emberi csontritkulásnál is szerepet játszanak. Rájöttek ugyanis, hogy a gímszarvas trófeájának ledobása után képes pótolni az agancsnövesztés miatt csontjaiból kivont ásványi anyagokat.

Horn Péter azt mondta, a gímszarvas genomjának leírása azért is nagy jelentőségű, mert ma még csak az állatok két százalékának van meg a genetikai térképe – olvasható a lapban.