Az okostelefonok meghódították Magyarországot

 

A felnőtt magyar internetezők 89 százaléka, 5,3 millió ember már okostelefont használ, számuk két és fél év alatt 800 ezerrel bővült – derül ki az eNET friss felméréséből.

Az eNET kutatásából kiderült, hogy a mobilinternet használata esetében még jelentősebb volt a bővülés, hiszen 4,5 millión használnak mobilnetet, ami 1,7 millióval több, mint 2017 áprilisában.

Wifin keresztül tízből kilenc okostelefon-használó szokott készülékén internetezni. Számuk 30 hónap alatt több mint 700 ezerrel emelkedett, 2019-re elérte a 4,9 milliót.

A felmérés szerint teljesen átalakította életünket az okostelefon. A válaszadók 71 százaléka szinte soha nem kapcsolja ki készülékét, 55 százalékuk pedig éjszaka is maga mellett tartja. A magyarországi okostelefon-felhasználók egynegyede, másfél millió ember még a mellékhelyiségbe is magával viszi mobilját.

Az operációs rendszerek versenyében tovább nőtt az Android előnye. A Magyarországon használt okostelefonok 85 százalékán fut a Google mobilos operációs rendszere és csak 11 százalékon az iOS. A Windows Phone aránya három százalék.

A márkaösszetételt tekintve a hazai piacvezető továbbra is a Samsung (a használt készülékek 34 százalékát a koreai gyártó szállította), a második a kínai Huawei 23 százalékkal, a harmadik pedig az Apple 11 százalékkal. A maradék 32 százalékon különböző, kizárólag androidos gyártók osztoznak.

Az eNET kutatása utal rá, hogy a gyártók erőviszonyát már rövid távon befolyásolhatja a Huaweit sújtó amerikai kereskedelmi embargó, melynek kimenetele és hatásai egyelőre nehezen jósolhatók meg.

A válaszadók számára a készülék kiválasztásakor az ár (85 százalék) és a készülék tudása, technikai jellemzői (82 százalék) után az operációs rendszer a harmadik legfontosabb szempont (75 százalék).