Ezüstéremmel tértek haza a magyar diákok a kínai tudományos versenyről

 

Két szombathelyi fiatal ezüstéremmel és egy különdíjjal tért haza a 34. Nemzetközi Kínai Ifjúsági Tudományos Versenyről. A versenyen összesen 566 kiállító stand szerepelt, ezért hatalmas dicsőség a diákok számára az elért eredmény.

A fiatalok tavaly a magyarországi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen szereztek ezüstérmet. Egy egészségügyi innovációt, egy vérkeringést modellező eszközt és egy azt vezérlő szoftvert hoztak létre. A szerkezet továbbá bármilyen más, a vérkeringést befolyásoló rohamot és betegséget is elő tud idézni. Magyarországon a szív- és érrendszeri megbetegedés

a vezető elhalálozási ok,

ezért választották a fiatalok munkájuk témájául ezt a területet. Napjainkban az emberek nincsenek megfelelően informálódva saját testükkel kapcsolatban, és nincsenek tisztában azzal, hogy például a dohányzás és az alkohol milyen hatással van az ember szervezetére – mondta el Dobos Dominik, az ELTE Bólyai János Gyakorló és Általános Iskola és Gimnázium tanulója az M1 Forint, fillér című műsorában.

Szerinte a szerkezet egy olyan tudásanyagot ad át, amely magasabb szintre viheti az ember tudását a saját keringési rendszeréről. Megjegyezte, ezt nem nehéz elsajátítani, és ez jelenti a nagy innovációt a projektjükben is.

Szoftver vezérli a szemléltetőeszközt

A fejlesztés egyik része a szemléltetőeszköz, amelyet egy szoftver vezérel. Ennek segítségével lehet betáplálni a különféle egészségügyi elváltozásokat. A szoftver nagyon interaktív, hiszen folyamatosan szimulálja a vérkeringést, és kiírja a különböző vérnyomási adatokat – magyarázta a szerkezet működését Székely Bálint, a Bólyai János gimnázium tanulója.


Hozzátette, állítani lehet a pulzust például, vagy artériákat lehet elzárni, és megvizsgálható, hogy az elzárás milyen hatással van a keringésre, és milyen gyógyszerezés ajánlott. Ennek a kivetülése pedig megjelenik a fizikai modellen is, amely folyamatos összeköttetésben áll a számítógépes szoftverrel.

Rendkívüli dicsőség az ezüstérem

Ez az ezüstérem azért is rendkívüli dicsőség, mert hazánk a nagyobb országokhoz képest jóval kevesebb pályázatból tudja kiválasztani a legjobbakat – jelentette ki Jakab László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanára. Jakab László kísérte el a diákokat a kínai megméretésre is.

Elmondta, a magyarországi versenyen körülbelül 100–110 pályázatot tekintenek meg, és ebből állítják fel az első, második és a harmadik díjazottat, akik utána részt vesznek a nemzetközi versenyen. Ezzel szemben a kínai verseny körülbelül 1000 résztvevős, az amerikai Intel vállalat által szervezett versenyen pedig körülbelül 1800 résztvevő vesz részt, ezért nagyon magas a színvonal – jegyezte meg.

A cél, hogy az ilyen fiatalok innovatív ötleteiből, ha nem is azonnal, de bizonyos fejlesztéseket követően

piacképes termék legyen.

Az innovációnak ugyanis fontos fázisa, hogy az eredmények hasznosuljanak, és ezzel árbevétel keletkezzen. Jakab Péter arról is beszélt, hogy a Magyar Innovációs Szövetség gondozza a korábbi projektjeit. A korábbi győztes projektek közül már nem egy van, amelyik elindult a hasznosulás útján.

A későbbi nyereséghez természetesen be is kell fektetni. Dobos Dominik és Székely Bálint a Nemzeti Tehetség Program támogatásával utazott ki a nemzetközi kínai versenyre. A projekt 2008–2028 között ad lehetőséget a tehetséges fiatalok hosszú távú támogatására. A program forrásának az alapja az adófizetők által felajánlható 1 százalék. Az így összegyűlt, adott évre szóló támogatást

a kormány megduplázza,

majd sok száz pályázó tehetséggondozó intézmény és szervezet között osztják szét. Az egyik ilyen a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége.

Több százan kapnak támogatást évente

Évente körülbelül 800–900 fiatal kap egyéni támogatást a szövetség jóvoltából, ahol a diák egyéni igényeire szabva kap például ösztöndíjat, vagy pályaorientációs és pszichológiai tanácsadást – tájékoztatott Szántó Judit, a szövetség alprojektvezetője. Hozzátette, a támogatást utazásra is lehet igényelni, ha valamilyen nemzetközi megméretésről van szó.

A Nemzeti Tehetség Program által megítélt támogatások együttes összege az elmúlt években mintegy 18 milliárd forint volt.