Ideje megtanulni, mi is az a Tencent

 

A világ 5 legértékesebb vállalatából 5 high-tech. Közéjük jutott be most egy kínai óriás, kiszorítva a Facebookot.

A Tencent az első kínai tech vállalat (sőt, az első ázsiai vállalat), amelyik a legértékesebb öt közé jutott: részvényárfolyama idén megkétszereződött, az utóbbi öt évben pedig kilencszeresére nőtt.

Tőzsdepiaci értéke november 21-én 529,9 milliárd dollár lett, miközben a Facebooké „mindössze” 528,5 milliárd.

Nem kis teljesítmény volt Zuckerberget maga alá gyűrni, mert az amerikai közösségi portál szintén elképesztő iramban vagyonosodik.

A Tencentről mifelénk leginkább csak a világ keleti felében oly népszerű, 980 millió ember által használt WeChat mobilalkalmazás kapcsán szoktunk hallani.
Infographic: Tencent Joins U.S. Tech Quintet in $500 Billion Club | Statista

Mint a Statista milliárd dollárban ábrázoló diagramja mutatja, jelenleg az ötödik helyen áll az Apple, az Alphabet, a Microsoft és az Amazon mögött.