Október első hétvégéjén rendezik meg az Európai Madármegfigyelő Napokat

 

A madarak őszi vonulását figyelhetik meg és rögzíthetik idén ősszel is az érdeklődők az Európai Madármegfigyelő Napok keretében október 5-én és 6-án.

A program célja, hogy információt gyűjtsenek az őszi madárvonulásról a lakosság segítségével.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület idén országszerte 18 megyében és a fővárosban, összesen mintegy félszáz helyszínen várja az érdeklődőket október 5-én és 6-án.

Az egyesület honlapján található programok között távcsöves madármegfigyelés, kenutúra, játékos vetélkedő és madárgyűrűzés is szerepel.

A rendezvény egyben játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt. Az összesített magyar eredmények gyarapításához nem csak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni, bárki, bárhol megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait és rögzítheti az adatokat egy új, online felületen.

Mint írják, e-mailben, régi táblázatos formában vagy telefonon küldött adatokat nem tudják fogadni, ezért kérnek mindenkit, hogy az új online felületet használja.

Tavaly mintegy 5,2 millió vonuló madarat számlált meg az akció 25 ezer résztvevője.

A címlapfotó illusztráció.