Fagy és havazás is várható vasárnap éjjel

 

A hideg mellé vasárnap éjjel már kevés csapadék is társulhat, így hétfőre virradóra az erősen megnövekvő felhőzetből több helyen is előfordulhat kisebb havazás, hószállingózás, helyenként havas eső.

A következő napokban északkelet felől továbbra is hideg, vasárnapig száraz légtömegek érkeznek fölénk. Így bár sok lesz a napsütés, a reggelek fagyosakká válnak, és a csúcshőmérséklet is napról napra csökken.

Ízelítőt kapunk a télből

Vasárnap estétől nedvesebb légtömegek érnek hazánk fölé, így több helyen várható csapadék, és északon és északnyugaton havazhat is. A fagypont körüli, részben az alatti hőmérséklet miatt a hegyvidéki területek mellett a síkvidékeken is havazhat, amely azonban biztos nem lesz tartós.

Keddre érkezhet egy mediterrán ciklon széllel, jelentősebb csapadékkal, de ennek tér- és időbeli lefolyása, valamint halmazállapota most még meglehetősen bizonytalan – olvasható az Időkép.hu oldalon.

A tengerentúlon, New York államban már havazik, a legnépszerűbb közösségi oldal bejegyzései is erről tanúskodnak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Viviane, Blog voyage (@we_love_new_york) által megosztott bejegyzés,

 

A címlapfotó illusztráció.