Haydn műveivel zárul a Herbstgold zenei fesztivál Kismartonban

 

Joseph Haydn zeneszerző műveinek középpontba állításával zárul ezen a hétvégén a Herbstgold zenei fesztivál, amelyet a kismartoni Esterházy-kastélyban rendeznek – tájékoztattak a szervező Esterházy magánalapítvány szervezői.

A fesztivál keretében szombaton először rendeznek Accademia Haydn címmel, Thomas Albert vezetésével, Hille Perl, Greta Haenen, Mikyael Balkyan és az Akademie für Alte Musik Bremen közreműködésével egy mesterkurzust, ahol Haydn közismert és még ismeretlen műveit fogják feldolgozni.

Thomas Albert vezetésével korábban már Salzburgban és Velencében rendeztek egy-egy akadémiát. A résztvevők különböző európai országokból, valamint iráni, dél-koreai, japán és mexikói zeneakadémiákról, illetve zenekarokból érkeztek.

A fiatal művészek különböző zenekarokat alkotva aznap 17 órától vonósnégyes-maraton keretében mutatják be a kurzus eredményét.

A vonósnégyes-maratonon a zenészek a kastély különböző termeiben – az Empire-teremben, a Haydn-kápolnában, a Haydn-kiállítás tereiben és a Haydn-teremben – játszanak párhuzamosan, majd a végén találkoznak a Haydn-teremben.

Vasárnap az Accentus Austria Róka Szabolcs énekmondó közreműködésével a 17. századi Magyarország zenei kultúráját mutatja be, a záró koncerten pedig Haydn Harmóniamiséje mellett Georg Philipp Telemann Les Nations zenekari szvitje csendül fel.

A fesztivál keretében szeptember 11-én nyílt meg Andrea Diefenbach és Ember Sári kiállítása Erődítmény Lobogók Zsilipek címmel, amely október 5-ig látható, szeptember 13-án pedig a Kunstverein szervezésében Ember Sári és Ralo Mayer alkotásaiból nyílt közös kiállítás, amely december 8-ig tart nyitva.

A címlapfotó illusztráció.