Megkezdte a felkészülést Pápai Joci az Eurovíziós Dalfesztiválra

 

Pápai Joci megkezdte a felkészülést a nemzetközi dalversenyre. A napokban egy vágatlan videót készítenek a koreográfiáról, így a verseny szervezői pontosan tudhatják, mekkora teret igényel a produkció, és hogyan kell majd bevilágítani a színpadot. Valamivel több mint két hónap maradt a megmérettetésig. Az egész csapat arra koncentrál, hogy a lehető legjobbat hozzák ki a szereplésből – közölte az M1 Híradó.

Mindenki azon dolgozik, hogy a legjobb produkciót tudjuk nyújtani – fogalmazott az énekes, hozzátéve, a hosszú stúdiómunka után a zenei alap is kiegészült, így még hatásosabb lett a dal. Ezt felveszik és elküldik a verseny szervezőinek, így tudni fogják, hogy mi történik majd a nagyszínpadon.

Az énekes második alkalommal képviseli Magyarországot a nemzetközi dalversenyen. Először 2017-ben az Origo, idén pedig Az én apám című dalával jutott ki a versenyre.

A magyar produkcióért felelős csapat hasonló látványt álmodott meg Pápai Joci nemzetközi előadására is, mint amit a tévénézők már A Dal 2019 műsorában is láthattak. Tel-Avivban viszont – ahol a nemzetközi verseny lesz – jóval nagyobb színpad és technika áll majd a rendelkezésükre – hangzott el az M1 Híradóban.

Az idei dalverseny lesz a 64-dik a verseny történetében, ahol 41 ország előadói küzdenek majd a legjobb dalnak járó elismerésért.