Siklósi Beatrix: A kultúra ott van a hétköznapjainkban

 

Azok az alapok, amelyekre most építkezni lehet, nagyon szilárdan állnak a maguk lábán – utalt az M5 csatorna új vezetője Siklósi Beatrix a korábbi vezető, Dér Ágnes munkájára. Hozzátette, a jövőben a feladat az lesz, hogy az eddigi munkát bővítsék, színesítsék, illetve nemzetközi szinten is szeretnének majd megjelenni, zenei, illetve kulturális téren.

Kiemelte, nagyon fontos a magyar nyelv és a magyar kultúra teljesen egyértelmű felvállalása, hogy „igenis legyünk büszkék” örökségünkre, amely most lehet, hogy kicsi, azonban rendkívül gazdag és sajátos.

„Mi itt annyira különlegesek vagyunk Európának ebben a kis szegletében, hogy azon el kellett mindig gondolkodni, hogy miért is tudtunk megmaradni. A megmaradásunk alapvető záloga a különleges nyelv, amely cizellált, szép és gazdag. Ez biztosította számunkra többek között azt a kreativitást, ami alapján manapság, ha bármerre megyünk a világban, azt mondják, hogy a magyar milyen tehetséges” – fejtette ki Siklósi Beatrix.

Arról is beszélt, hogy a kultúra az egész életünkben jelen van, kultúra az is, ahogy a hétköznapjainkat éljük. Hozzátette, nem mindegy, hogy ezt megtartjuk és továbbvisszük a hétköznapokban, vagy pedig elvetjük, és akkor egyfajta kaotikus világban létezünk.