Magyarország segít – az Irakban forgatott filmet ma este mutatják be a Dunán

 

Az északi-iraki Erbílben magyar segítséggel felépült iskola avatóját is bemutatja az Övék a mennyek országa dokumentumfilm sorozat harmadik, Hungary Helps – Magyarország segít című része, amely vasárnap este lesz látható 21 óra 25 perctől a Duna Televízió műsorán.

A filmet készítő Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) főszerkesztője az MTI-nek korábban felidézte, hogy tavaly májusban forgattak filmet Irakban először az üldözött keresztényekről, az ő mindennapjaikról, majd később a kopt keresztények életéről készítettek filmet.

Az első film bemutatta azt az iraki segítségnyújtásról szóló egyezmény aláírását, amelynek következtében elindulhatott az erbíli iskola építése, így a mostani filmben már a felépült iskoláról és annak megnyitójáról fogathatott többek közt a stáb. A magyar kormány és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia felhívására a hívők is adományaikkal támogatták az erbíli katolikus iskola felépítését. Az iskolát tavaly Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át, Siklósi Beatrix és Marossy Géza operatőr a kormánydelegáció segítségével forgathatott Irakban.

A kormány és az adományozók nemcsak az iskolaépítésben nyújtottak segítséget, hanem az egyik teljesen romba döntött város, Teleszkof újjáépítésében is közreműködnek a Magyarország Segít (Hungary Helps) program keretében, amelynek célja, hogy a rászorulókat helyben, a saját szülőföldjükön támogassa. Mindezeken felül a kormány gyógyszerekkel is támogatja az erbíli Szent József-klinikát.

A stáb az iskola átadóján túl Jordániában is forgatott, ott az üldözött, de Jordánia által befogadott keresztény családokkal készítettek interjúkat. A filmben megszólal a Jordan Caritas vezetője, Wael Suleiman is, aki elmondja, hogyan próbálják az otthonaikból évekkel ezelőtt elűzött, de oda visszatérni akaró embereket segíteni: azon túl, hogy munkát adnak nekik, mentálisan is kiemelten támogatják őket, hiszen ezek az emberek nagyon rossz állapotban, folyamatos életveszélyben menekültek el hazájukból.

„Ez a film egy köszönetnyilvánítás is azoknak, akik saját adományaikkal támogatták az üldözött keresztényeket Irakban, Jordániában, hiszen a személyes adományok nagyon komolyan közrejátszottak abban, hogy ezek az intézmények megépüljenek és az elpusztított városokban újra elinduljon az élet” – emelte ki Siklósi Beatrix.

A Hungary Helps – Magyarország segít című 26 perces filmet vasárnap 21 óra 25 perckor vetítik a Duna Televízióban, később pedig a mediaklikk.hu oldalon online is elérhető lesz.