A Dal 2018: várják a budapesti pályamunkákat

 

Március 22-ig várja a zsűri a főváros hangulatát leginkább tükröző dalokat a Budapest Dal 2018 elnevezésű pályázatra - hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Joós István, a Budapestről szóló dalokat megjelentető Magneoton kiadó vezérigazgatója, a zsűri tagja a műsorban arról beszélt, hogy a fővárosi önkormányzat által kiírt pályázatra 11 ismert előadó fogadta el a felkérést. Mint mondta, a pályázat ötlete a városvezetéstől származik és a kiadó is nagy örömmel fogadta a kezdeményezést. Hozzátette: a zsűrinek nincsenek elvárásai a dallal szemben, a meghívott előadók saját zenei stílusuk szerint fogalmazhatják meg azt, ahogy Budapestet látják.

A szervezők felkérését a Honeybeast, Berkes Olivér és Závodi Marcell, Király Viktor, Radics Gigi, a Compact Disco, Caramel, az Anna & the Barbies, Zséda, Charlie, Keresztes Ildikó és Frenreisz Károly fogadta el – sorolta, hozzátéve, hogy a projektre a tizenegy ismert előadó mellett három helyet még felfedezésre váró, tehetséges zenész és énekes számára tartanak fel a kiírt pályázaton. A tizennégy dalt tavasszal koncerten mutatják be és CD is készül.

A dalok beérkezési határideje március 22. Budapest dalát a szakmai zsűri és a közönség közösen választja ki. Az előválogatás után április 16. és 26. éjfél között lehet szavazni a versenyben induló tizennégy dalra a www.budapestdal.hu weboldalon.

A produkciókat április 27-én gálakoncerten mutatják be a Thália Színházban, ott dől el, ki lesz a győztes.