Médiadíjat kapott a Család-barát magazin

 

A Duna Televízió Család-barát című magazinja kapta a Magyarországi Szóvivők Országos Egyesületének médiadíját. A műsor jubilált is, a Család-barát február 4-én ünnepelte tízéves fennállását.

A Magyarországi Szóvivők Országos Egyesülete a magazin példaértékű tájékoztatásával és tízéves fennállásával indokolta a díj átadását – mondta Gáspár Mónika, a Család-barát vezető szerkesztője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

„Mindig igyekeztünk kiegyensúlyozottan, politikamentesen, illetve a nézők érdekeit szem előtt tartva tájékoztatni őket” – tette hozzá.

A Család-barát című televíziós magazinműsor ünnepi adásának felvétele a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda útjai gyártóbázisán 2016. február 4-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

A Család-barát című televíziós magazinműsor ünnepi adásának felvétele (MTI-fotó: Bruzák) Noémi

„A küldetésünk az, hogy hitelesen, értéket teremtve tájékoztassuk a nézőket. Információkat nyújtunk, ugyanakkor szórakoztatunk is” – közölte Gáspár Mónika.

Abban a pillanatban, hogy Család-barát lett a műsor címe, egy kicsit irányt váltottunk, és már nemcsak a hölgyekre, hanem a család minden tagjára fókuszáltunk – fűzte hozzá. Így maradt meg mindenki számára ez a műsor, és így ünnepelhette meg a 10. születésnapját is – mondta Gáspár Mónika.

„Akkor, amikor a házasságok több mint a fele válással végződik, amikor nem ismerjük egymás szomszédjait, akkor hiánypótlónak tatjuk az olyan műsort, amivel indirekt módon hívjuk fel a figyelmet arra, hogy közösségben élünk” – fogalmazott a magazin vezető szerkesztője.