Ebben a hátborzongató történetben bármi megeshet

 

Pálffi György filmrendező állítja színpdra Szombathelyen az ókori Rómában játszódó történetet.

Shakespeare Titus Andronicus című, korai korszakából származó tragédiája az ókori Rómában játszódik. Ma már valódi erejét nem a véres jelenetek adják, ahogy Shakespeare korában, hanem a történet hátborzongató kiszámíthatatlansága, a kor ábrázolása, melyben bármi megtörténhet.

A római nép hosszú évek óta háborúban áll a gótokkal, hadvezérük Titus Andronicus. Miközben a császár halálát követő belviszályok gyengítik a római birodalmat, Titus a gótokon aratott győzelmei által egyre nagyobb befolyást szerez a döntéshozók szűk körében. A kor, melyben Titus mindent megtesz azért, hogy becsületes, tiszta ember maradjon, veszélyes, kiszámíthatatlan. A hadvezér hiába igyekszik, egész családja végzetes helyzetbe kerül. A Titus által Rómába hozott foglyok, köztük a gót királynő, Tamora, olyan cselszövést eszelnek ki, melyben csak azok maradhatnak pozícióban, akik semmitől sem rettennek vissza, még emberi mivoltuk elvesztésétől sem.

A szombathelyi Weöres Sándor Színház, amelyet a magyar kultúra napján ünnepélyes keretek között avattak fel. A hivatalos átadási ceremónia után Madách: Az ember tragédiája című egyetemes művét mutatták be, amelyben a színház teljes társulatát láthatja a közönség. MTI Fotó: Kászoni László

A szombathelyi Weöres Sándor Színház nézőtere  (MTI Fotó: Kászoni László)

„Pálfi György a Taxidermia című filmmel lett ismert és elismert a magyar film- és színházi világban. Utána több filmmel is felhívta magára a figyelmet. Nekem a Szabadesés című filmjében volt szerencsém vele munkában is találkozni – mondta Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója. “Kevés az a filmrendező, aki a színész munkájában ennyire figyelmes és segítőkész lenne. Amikor megtudtuk, hogy színházi rendezésre is vállalkozik (TRIP Színház, Engedj be), úszombethelyi gy gondoltam, hogy a szombathelyi társulat fogékony arra a világra, mely Pálfi György munkáiban érzékelhető. Különösen érvényes lehet ez Shakespeare Titus Andronicus darabjára, melynek színpadra állítása nagy kihívás a rendezőnek és a Weöres Sándor Színháznak egyaránt.”

Bemutató: november 30-án a szombathelyi Weörös Sándor Színházban