Képregény kiállítás nyílt Kassán

 

A kortárs művészeti ágakat összefogó Thomas Orrow Projekt keretén belül meghirdetett nemzetközi képregény verseny legjobb alkotásaiból nyílt kiállítás Kassán. A szárnyait bontogató megmérettetés első évfolyamába a visegrádi országok közel negyven képzőművésze kapcsolódott be, köztük 3 magyar alkotó is.

A 3 éve indult Thomas Orrow Projekt egy nyitott kezdeményezés, mely megfelelő hátteret kíván biztosítani a kortárs szlovákiai művészek számára.

“Igyekszünk helyben, saját régiónkban dolgozni minél intenzívebben, illetve keresni, feltérképezni, és megtalálni azokat az alkotókat, akik bizonyos műfajjal foglalkoznak, ebben az esetben a képregénnyel és egyben globálisan is gondolkodni, kommunikálni” – mondta Richard Kitta, a projekt vezetője.

Ezek a képregények az átlagemberek életét mutatják be, annak sokszínűséget és ellentmondó helyzeteit, felsorakoztatva a társadalomban létező érzéseket és benyomásokat.

“Kialakult egy mozgás, létrejött egy tér a fiatalok számára és többé kevésbe a társadalom számára is, hogy a képregényt egy kicsit másképp lássa, valójában a fiatal generáció alkotásain keresztül, akik mellettünk élnek és igyekeznek megörökíteni az életet saját látásmódjuk szerint”  – fogalmazott Pavol Bratsky, a kiállítás kurátora.

A művészek szerint ennek az inspiráló, egyelőre kiaknázatlan művészeti ágnak ma már helye van a digitális és iparművészetben, de a médiában is.

“Ez nem egy konkrét dolog, ez egy olyan parafrázis, egy metafora, egy képzőművészeti jelkép, ez nem egy leíró történet, a néző azt találja meg benne, amit akar” – mondta el az egyik képregényíró.

A nemzetközi verseny február elsejéig tart – akkor hirdetik ki, hogy mely képregények voltak a legjobbak. A Thomas Orrow Award képregénykiállítás egészen február 7-ig várja a látogatókat a kassai Kultúrparkban.