Életmű-díjat kap Mészáros Márta

 

A bécsi Let's CEE filmfesztivál életműdíjjal tünteti ki áprilisban a magyar rendezőnőt.

A közép-kelet-európai térség legkiemelkedőbb filmjeit bemutató seregszemlét április 13. és 22. között rendezik meg hatodik alkalommal az osztrák fővárosban. A filmmustrán 160 alkotást tekinthet meg a közönség. Idén először virtuális valóság-produkciókból is válogattak a szervezők.

A fesztivál filmjei idén 25 közép-kelet-európai országból érkeztek, számos koprodukciós alkotás is van közöttük. A mustrán négy kategóriában mutatnak be a válogatást: játékfilmes, dokumentumfilmes, rövidfilmes és debütáló mezőnyben.

A fesztivál Reiner Sardet November című filmjével nyílik meg, amely a tavalyi Tribeca Filmfesztiválon a legjobb operatőri díjat kapta a zsűritől. A játékfilmes versenyprogramban több roadmovie is szerepel, köztük a bolgár Sztyepan Komandarev Posoki című munkája, de vetítik az orosz ifjabb Alekszej German Dovlatov című életrajzi drámáját is.

A szervezők tájékoztatása szerint idén külön figyelem irányul a lengyel, magyar és szlovén filmekre.

Mészáros Márta rendező a 4. Magyar Filmhét megnyitóján a fővárosi Corvin moziban 2018. február 7-én. (MTI-fotó: Kovács Tamás)

Mészáros Márta rendező a 4. Magyar Filmhét megnyitóján a fővárosi Corvin moziban 2018. február 7-én. (MTI-fotó: Kovács Tamás)

A Let’s CEE díszvendégei között van Mészáros Márta, aki Örökbefogadás című alkotásáért 1975-ben Berlinben elnyerte az Arany Medve-díjat, ezzel ő lett az első női rendező, akinek a rangos elismerést odaítélték. 1984-ben pedig Napló gyermekeimnek című filmjéért Cannes-ban megkapta a zsűri nagydíját. Legutóbbi filmje, az Aurora Borealis – Északi fény tavaly a közönségszavazatok alapján a legjobb külföldi film lett az 53. Chicagói Nemzetközi Filmfesztiválon.
A magyar rendezőt a mustra alatt életműdíjjal tüntetik ki, és mesterkurzust is tart majd. Tavaly Tarr Béla filmrendező kapta a fesztivál életműdíját.

A fesztivál egyik retrospektív programja a Nők és háború témájával foglalkozik abból az alkalomból, hogy száz éve ért véget az első világháború.
A fesztiválon külön szekciót szentelnek olyan amerikai és nemzetközi produkcióknak, amelyeket Közép- és/vagy Kelet-Európában forgattak.

A Let’s CEE programjának válogatását Salzburgban, Grazban és Villachban is bemutatják majd a közönségnek.