Vasárnapig tart: Hazajáró Napok Nagyvázsonyban

 

Ritkán vásárolhat az ember szerzetesrendi piacon és vehet részt solymász-és kovács bemutatón. A gyönyörű Nagyvázsonyban most erre is lehetőségünk lesz.

Várbál, szerzetesrendi piac, solymász-és kovács bemutatók és kóruskoncert is színesíti a csütörtökön kezdődött Hazajáró Napok programját Nagyvázsonyban.

A vasárnapig tartó Hazajáró Napok rendezvénysorozaton tartják a Kinizsi Szövetség tagjainak találkozóját is. A szombati, ötödik nagyvázsonyi várbálon a község több határon túli partnertelepülésének vezetői is megállapodást írnak alá a szövetséghez való csatlakozásról – mondta el Fábry Szabolcs polgármester.

Nagyvázsony, 2010. január 22. Középkori, hagyományőrző csoportok részére készült kard lapját kovácsolja Tarsoly László, nagyvázsonyi kovácsmester. A szakember a mindennapos hagyományos kovácsoltvas diszitőelemek és lópatkók mellett ólomkatonákat, valamint  középkori és római kori kardokat, lándzsahegyeket, buzogányokat, szúró-és vágó fegyverek másolatait készíti el műhelyében. Az ólomkatonákat egy eredeti, több évtizedes sablon segitségével önti ki a mester. MTI Fotó: Nagy Lajos

Archiv képünkön  Tarsoly László, nagyvázsonyi kovácsmester látható  (MTI Fotó: Nagy Lajos)

Pénteken adják át Nagyvázsony felújított főterét, ahol megújult a parkoló, az autóbusz-forduló és a 77-es főúttól bevezető közel másfél kilométeres útszakasz is – tette hozzá a polgármester.

Szintén pénteken a főtér átadása után tartják a Hazajáró című műsor közönségtalálkozóját, amelyet filmvetítés és kóruskoncert is kísér a Reményi Antal Rendezvényházban.
A harmadik Hazajáró Napokon vasárnapig lovagi várjátékok, szerzetesrendi piac, hagyományőrző programok, solymász és kovács bemutatók, népi játszópark valamint színpadi előadások is várják a Nagyvázsonyba érkezőket.