Nem dicsekedhetünk a fogaink állapotával

 

Fogápolásban továbbra sem járunk élen Európában, sok gyermeknél pedig már viszonylag kicsi korban megjelennek az elváltozások. A fogszuvasodás továbbra is népbetegség, a szakemberek szerint fontos lenne a rendszeres kontroll, mert azzal megelőzhető lenne a gyökértömés és a fogeltávolítás.

Lázár István, Kiszombor fogásza a Kossuth Rádió Közelről című műsorában elmondta, évek óta folyamatosan emelkedik az állami egészségügyben, ezen belül a fogászatban is a páciensek száma. Természetesen sokan igénybe veszik a magánrendeléseket is, azonban kijelenthető, hogy a fogászati körzetek maximális kapacitásukon túl teljesítenek.

Egy úgynevezett pontvolumenkorlátban van meghatározva egy körzet által havonta ellátott maximális beteglétszám. Személyes tapasztalatai alapján ezt a korlátot a legtöbb fogorvos túllépi, ami azért negatív az intézmények szempontjából, mert a túllépéseket a társadalombiztosítás már nem finanszírozza.

Fogorvosi rendelő a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház új épületében lévő szájsebészeti osztályon, Gyulán 2015. december 16-án (Fotó: MTI/Rosta Tibor)

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Rosta Tibor)

Évtizedeken keresztül jellemző volt, hogy nem kezeltettük a fogainkat, és még ma is a rossz állapotú fogazat a jellemző a magyarokra – hangzott el a műsorban. A szakember hozzátette: a megfelelő tájékoztatás, a tévéreklámok és egyéb figyelemfelkeltő tájékoztatók ellenére elmondható, hogy általánosságban a magyar gyermekeknek 8-9 éves korukra már van egy rossz foguk, és ez az évek múlásával csak egyre rosszabb lesz.

A rossz anyagi körülmények között élőknek pedig meglehetősen rosszabbak a fogai, mint tehetősebb társainak – fogalmazott Lázár István.

A fogorvos szerint a szülők felelőssége nagy, hiszen ha már egészen kisgyermekkortól kezdve megtanítják gyermekeiket a megfelelő fogápolásra, akkor elkerülhető a felnőttkori fogpótlás és az egyéb fogászati beavatkozások.

Fontos tudni, hogy nem csak a cukros ételek és italok fogyasztása lehet ártalmas a fogakra, hanem a gyümölcsök savas kémhatása is gyengítheti a fogzománcot és okozhat fogszuvasodást, már a tejfogaknál, gyermekkorban is.