Kialakult a Kamara Virtuózok döntőjének mezőnye

 

Az Aeris Brass Quintett búcsúzott a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató ötödik, Kamara Virtuózok elnevezésű évadának ötödik adásában pénteken, így kialakult a döntő mezőnye.

A Duna Televízióban és a Duna Worldön sugárzott műsor új évadában nyolc csapat kezdte a versenyzést, a pénteki adásban négy formáció lépett fel: az Aeris Brass Quintettet, a Flauticát, Sárközy Lajost és zenekarát és a TanBorEn Triót láthatták a nézők. Utóbbi három formáció jutott a jövő pénteki döntőbe.

Az adás végén a zsűri elbúcsúzott az Aeris Brass Quintett tagjaitól, előtte azonban – a zsűritagok közül utolsóként – Balázs János átadta hegedűjét a neki legjobban tetsző formációnak, Sárközy Lajosnak és zenekarának.

Ez volt az utolsó adás, amikor a zsűritagok döntöttek. A Kamara Virtuózok győztesét a közönség választja meg. A nézők a Médiaklikk Plusz applikáción keresztül már szavazhatnak a három döntős formációra. A döntőt jövő pénteken rendezik, az adás ideje alatt sms-ben is lesz lehetőség voksolni a kedvenc csapatra.

Az évad utolsó adásába több extra produkciót is láthatnak a Kamara Virtuózok nézői, a műsor sztárvendége Plácido Domingo lesz, aki a Virtuózok Kamarazenekart vezényli.

A zsűri tagja ebben az évben is Miklósa Erika Kossuth-, Liszt- és Prima Primissima-díjas énekesnő; Batta András Erkel- és Széchenyi-díjas zenetörténész, a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke; Kesselyák Gergely Liszt-díjas érdemes művész, a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója, a Magyar Állami Operaház első karmestere; Balázs János Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál alapítója; Várdai István Liszt-díjas gordonkaművész, a bécsi Zeneakadémia cselló professzora, a Kaposfest nemzetközi kamarazenei fesztivál egyik művészeti vezetője.

A Kamara Virtuózok két műsorvezetője Morvai Noémi és Bősze Ádám. Az adásokat a Duna Televízió és a Duna World sugározza, az M5 kulturális csatorna is ismétli. Vasárnap délelőttönként a Bartók Rádió a Continuo – Kísérjük a Virtuózokat! című magazinműsorában foglalkozik a pénteki adással. A mediaklikk.hu/virtuozok weboldalon és a MédiaKlikk Plusz keretalkalmazásban híreket, érdekességeket, extra tartalmakat találnak az érdeklődők a műsorról.