Nemzetközi útra indult a Piedone nyomában magyar film

 

Teltházas bemutatója volt Rómában a Piedone nyomában című, Bud Spencer olasz színész életéről szóló filmnek, amely a közmédia támogatásával készült és itthon is nagy népszerűségnek örvend – hangzott el az M1-en.

A több mint négy éven át, négy országban és negyvenöt közreműködővel forgatott, minden eddiginél átfogóbb portréfilm amellett, hogy egy legendás színész életművét tárja a nézők elé, egy kivételes személyiség eddig kevésbé ismert arcát is bemutatja – hangzott el a műsorban.

A filmet készítő Király Levente, az M5 kulturális csatorna kiemelt szerkesztője elmondta: az olasz fővárosban a film bemutatóján jelen volt Bud Spencer felesége, három gyereke és azok a színészek, akik együtt játszottak vele a filmekben, a rendezők, akikkel forgatott, úszók, vízilabdázók, akikkel szintén együtt játszott.

„Fantasztikus volt látni ezt a teltházat és fogadni a gratulációkat, amelyek valójában nem nekem, hanem Magyarországnak szóltak, amely a világon először rendezett filmet Bud Spencerről” – mondta, hozzátéve: jó érzés, hogy mi magyarok készítettünk szobrot és filmet is róla.

Arról beszélt, hogy sokkal jobban szerették Bud Spencert külföldön, mint a saját hazájában és most jön rá Olaszország arra, hogy a magyarok jobban értékelték őt. Most az olaszokon a sor, hogy hasonló dolgokat hozzanak létre – fogalmazott, hozzátéve, hogy a nyáron Nápolyban nyílik kiállítás a művész életéről és ott is szeretnék bemutatni a filmet, emellett Milánó, Genova, Bologna és Szicília is bejelentkezett, hogy vetítené az alkotást.

A film a művész sokoldalúságát és egy olyan ember életét mutatja be, akitől sok mindent lehet tanulni – mondta a rendező, hozzátéve, hogy jelenleg könyvet ír Bud Spencerről, aki az idén lenne 90 éves. Azokat a történeteket írja meg, amelyek a filmbe nem fértek bele, 90 fotóval illusztrálva.

A Piedone nyomában című alkotás az olasz színész kalandos életét, sokrétű munkásságát és pozitív életfilozófiáját mutatja be, sosem látott archív felvételekkel, családtagok, sportolók és színészkollégák visszaemlékezéseivel.