A Gellért akkor és ma – 100 éves a nagy múltú szálloda

 

Budapest egyik legszebb, szecessziós stílusú szállodaépülete 1918. szeptember 24-én nyitotta meg a kapuit.

Uralkodók, egyházi vezetők, nemzetközi politikusok, jeles államférfiak, elismert tudósok és világhírű művészek voltak gyakorta vendégei az idén 100. születésnapját ünneplő Gellért szállónak. A 20. század eleji palotaszállók elegáns, szecessziós stílusában megépített hotel a mai napig is az egyik leglátványosabb épülete a fővárosnak, s az egyik leglátogatottabb szállodája Budapestnek. Vonzerejét pedig – többek mellett – a falak közt megbúvó 20. század dús levegője jelenti, megélve a kor történelmi viharait, szellemi szárnyalásait, egy hatalmas ívet húzva az utolsó Habsburg-házi uralkodótól az Oscar-díjas Zsigmond Vilmosig.

Az 1918-ban épült szecessziós stílusú  Hotel Gellért épülete Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

A Gellért szálloda napjainkban (Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

1918. szeptember 24-én, Szent Gellért napján nyitotta meg kapuit a Gellért Hotel, ami alig egy hónaposan már bekerült a történelem forgatagába, hisz’ az „őszirózsás forradalom” idején, 1918 októberében katonai célokra vették igénybe, majd a Tanácsköztársaság bukása után Horthy főhadiszállásává vált. Az első világháború után azonban megtalálta „eredeti szerepét”, és pazar belső tereivel, gyönyörű kilátást biztosító teraszaival rögvest a fővárosi társasági élet központjává vált.

Ez időben írta be magát a szálló a gasztronómia nagykönyvébe is. A szálloda éttermeit ugyanis már a kezdetektől a főváros jeles szakembereinek adták bérbe. 1927-től pedig nem másnak, mint Gundel Károlynak ítélték oda a bérleti jogokat. Tevékenységének, melyet húsz éven át gyakorolt, nagy része volt abban, hogy a Gellért szálló felzárkózott a világ grand hoteljeinek sorába, és előkelő rendezvényei Európa-szerte újságcikkek témái lettek. Ahogy a szálloda históriája leírja, a Gellértben született meg Gundel Károly három híres étele is: a fogas Rothermere, a bakonyi gomba és a pittsburghi borjúborda. És ha már gasztronómia, itt kell megemlíteni, hogy két cukrászkülönlegesség is híressé vált az itt készültek közül, az egyik az alkoholba áztatott szárított gyümölcsökkel készülő Posztobányi puding (Gellért puding), valamint a csokoládékrémmel és rumos meggyel töltött Gellért tekercs.

„A Gellért Szálló építésekor – 1918-ban – az elegáns éttermek mellett egy egyszerűbb, nyáron a kirándulókat, télen a környékbeli polgárokat kiszolgáló éttermet is terveztek. A Gellért-hegy felőli sarkon készült étterem – saját külső bejárattal – olcsóbb volt az emeleti elegáns termeknél és szalonoknál, s a kínálata sokkal egyszerűbb. Az ételek minősége azonban biztosan ugyanolyan lehetett, hiszen akkor még nem volt külön konyhája: az emeleti konyháról hoztak le mindent a pincérek. A rendeléseket tehát a hotel szakácsai teljesítették a többivel azonos alapanyagokból és minőségben” – olvashatjuk a Gellért történetében. Gundel Károly egy vonzó polgári étteremmé fejlesztette a sörözőt, megnyitva az épület előtt annak teraszát is.

Minibár és svájci tányérszerviz

A vendéglátás szakmai terén is számos érdekesség, újítás fűződik a Gellért nevéhez. Itt fizethetett az országban először a vendég saját országának valutájával, itt lépett először szolgálatba az első reptéri transzfer kocsi, és itt állt először minibár a vendégek szobáiban. A Gellért szálloda söröző étterme alkalmazta először a svájci tányérszervizt.

De mi mutatná jobban egy szálloda népszerűségét, mint a jeles vendégek, a Gellért eddigi történetében olyan szállóvendégek adták egymásnak a kilincset, mint például  Bruno Kreisky osztrák kancellár, Reza Pahlavi sah, a nepáli király, a dalai láma, Antony Quinn, Kirk Douglas, Marina Vladi, Jane Fonda, Pablo Casals, Igor és David Ojsztrah, Arthur Rubinstein és végtelen még a hírességek sora. Két kiváló hazai színművész, Turay Ida és Páger Antal pedig hónapokon át lakott a szállodában, melynek emlékét a róluk elnevezett lakosztályok őrzik. Ahogy elnevezett szobákkal köszönte meg a Gellért visszatérő látogatásait Habsburg Ottónak, Richard Nixonnak, Yehudi Menuhinnak, Maximillian Shellnek, Andrew-Lloyd Webbernek és Zsigmond Vilmosnak is.

Archiv felvétel a budapesti Gellért Szállodáról

Archív felvétel a budapesti Gellért szállodáról

A szálloda ma is őrzi a vendéglátás tradícióját, melyet a nagy elődtől, Gundel Károlytól örökölt. A szálloda Panoráma étterme nemcsak gyönyörű kilátással, de kiváló konyhával is várja a vendégeket, és a Gellért vezető konyhafőnökének vasárnapi családi ebédjei társasági eseménynek számítanak. A Gellért söröző & brasserie kézműves söreit és szezonális ételeit fiatal, kreatív csapat kínálja. A Gellért eszpresszóban pedig kávékülönlegességek, házi sütemények, torták csalogatnak, és délutánonként zongoraszó mellett lehet nosztalgiázni.

Az utóbbi évtized óta új, eddig szokatlan formákban is népszerűsíti gasztronómiáját a Danubius Hotel Gellért, amikor saját szervezésű, kreatív rendezvényeivel tárja ki a kapuit a nagyközönség előtt, és a már országszerte híres Márton-napi Borfesztivállal évről évre több ezer gasztronómiára és kultúrára nyitott magyar vendéget vonz a nagy múltú falak közé.