Pénteken debütál a Trianon rockopera

 

Koltay Gábor rockoperáját a Hősök terén mutatják be, több száz táncos, statiszta és színész részvételével.

Az előadáson harmincöt színész és énekes, kétszáz táncos, száz statiszta, negyven artista és harminc lovas vesz részt. A rendező személyes élményeiből és szerettei visszaemlékezéseiből építette fel a darabot, amely megmutatja, hogyan próbáltak meg alkalmazkodni az emberek a magyar történelem legsúlyosabb következményeivel járó békéjéhez.

Koltay Gábor, a darab rendezője az M1 pénteki műsorában elmondta: a produkció június 22-én és 23-án látható a budapesti Hősök terén.

„A rockopera négy tételből áll, amelyek az eseményeket és annak okait vizsgálják. Nem a történelmi személyekre, hanem a névtelen emberekre koncentráltak, ezáltal sokkal személyesebb és összefüggőbb, mint az Itt élned, halnod kell rockmusical volt” – mondta, és hozzátette, a témát nehéz volt a mindennapok nyelvére lefordítani, de szeretné, ha elgondolkodtatna, mi felé kell haladni, hogy ezt a traumát fel lehessen dolgozni, és hogy a Kárpát-medencei magyarság lelki, szellemi egyesítése napi gyakorlattá tudjon válni.

Úgy fogalmazott, hogy a Trianon nem múltba vesző esemény, hanem velünk él, mindenki életét befolyásolja, ezért fontos, hogy beszéljünk róla.