Akár a medence széléről is látható lesz a légtornász produkció

 

A víz világnapján, március 22-én a Szent Gellért Gyógyfürdő szecessziós épülete lesz a színes programok központja.

Többek közt kiállítások, légtornász bemutató és meseest is várja a látogatókat a budapesti fürdőkben a víz világnapján, március 22-én; a programok központja az idén 100 éves Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszoda.

A víz világnapja ráirányítja a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére – olvasható a közleményben, amely kitér arra is, hogy Budapest területén 118 fúrt kút, illetve természetes forrás található.

Budapesten a Szent Gellért Gyógyfürdő szecessziós épülete lesz a programok központja, amely idén ünnepli megnyitásának 100. évfordulóját. Az egész éves, születésnapi rendezvénysorozatot a víz világnapja nyitja. A jeles nap alkalmából a látogatók megismerkedhetnek a fürdő és a Danubius Hotel Gellért szálloda kulisszatitkaival, három alkalommal légtornász produkcióban gyönyörködhetnek akár a medence vízéből. Délután 5 órakor nyílik meg Radisics Milán nemzetközi hírű, többszörös díjnyertes fotóművész kiállítása 100 éves Gellért fürdő – Vízből levegőből címmel. A megnyitót a Keep Swinging Egyesület táncos bemutatója színesíti.

termál - Gellért Fürdő - Budapest

A Széchenyi Gyógyfürdő vezetéseit követően megtekinthető a Független Magyar Művészek Országos Szövetségének Táj legyen táj, tengertől tengerig című kollektív képzőművészeti tárlata is. Az este 7 órakor kezdődő, felnőtteknek szóló meseesten négy mesélő és egy énekes tiszteleg a víz előtt a világ minden tájáról érkező mesével, balladával.
A hagyományokhoz híven a történelmi fürdőkben idén is ingyenes vezetésekkel fogadják az érdeklődőket, akik részt vehetnek a látogatás utáni helyszíni “Víz-kvíz” játékban. A helyesen válaszolók fürdőzéshez kapcsolódó ajándékokat nyerhetnek. A fürdőkben a vezetett séták regisztrációhoz kötöttek – közölte a BGYH Zrt.

Az ENSZ Közgyűlés 1992-ben döntött a víz világnapja megtartásáról. A Földön több mint egymilliárd ember nem jut egészséges és elegendő ivóvízhez, 2025-ben pedig már az emberiség kétharmadát fenyegeti majd ez a veszély. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO becslése szerint a fejlődő országokban valamennyi betegség 80 százaléka és évente csaknem négymillió idő előtti halál a szennyezett vízre vagy a víz hiányára vezethető vissza. Budapesten 2013-ban és 2016-ban is víz világtalálkozót rendeztek. A világnap alkalmával Magyarországon a vízügyi szakma kiemelkedő képviselőit kitüntetéssel ismerik el.