Diana hercegné előtt tiszteleghet Harry és Meghan újszülött kisfia nevével

 

A hercegi pár első gyermeke hétfőn reggel jött világra, a nevét azonban még nem jelentették be.

Fia született hétfőn Harry hercegnek és Meghan hercegnőnek – írta az MTI. A hírt személyesen Harry herceg – II. Erzsébet királynő unokája, Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia – jelentette be hétfő délután, majd hivatalos közleményben az udvar is megerősítette.

A tájékoztatásból kiderült, hogy a gyermek már kora reggel, brit idő szerint fél hat előtt néhány perccel a világra jött. Harry elmondta a windsori rezidenciájuknál összegyűlt újságíróknak, hogy a gyermek nevén még gondolkodnak, de az újszülött és édesanyja remekül van.

A világsajtó azóta a lehetséges keresztneveket latolgatja, legfőképpen a fogadóirodák, és a hagyományok alapján, így a Hello magazin arra jutott, hogy akár Diana hercegné előtt is tiszteleghetnek a újdonsült szülők a választással.

Diana karjában Harry herceggel, aki évtizedeken át küzdött a gyásszal (Fotó: Hulton Press)

Diana karjában Harry herceggel(Fotó: Hulton Press)

A lap nem zárja ki, hogy Diana családnevét, a Spencert (ez Amerikában egyébként gyakori keresztnév) adják majd a picinek, melyre hétfő este óta egyre több brit fogad. Szép gesztus volna a hercegi pártól, ha valóban Harry néhai édesanyja után neveznék el a babát, de a szakértők szerint sokkal valószínűbb, hogy az Arthur nevet kapja majd, mely Vilmos herceg, Károly herceg és a kis Lajos herceg középső neve, tehát régi családi tradíció.

A lehetséges opciók között van még az Alexander, a James és a Philip, ami ugye magyarul Fülöpöt jelent, ez a büszke apuka nagyapjának, Erzsébet királynő férjének a neve.

Harry hétfői bejelentése szerint két napon belül a világ is láthatja majd a picit, és a nevét is bejelentik. Tehát szerdán vélhetőleg minden kiderül, talán az is, hogy II. Erzsébet királynő Meghan és Harry első gyermekét hercegi címmel ajándékozza-e meg, mely csakis az uralkodó döntésén múlik.

Harry herceg és felesége, meghan hercegné (Fotó: Getty Images)

Harry herceg és felesége, meghan hercegné (Fotó: Getty Images)

Az egyelőre név nélküli kisfiú az első a mindenkori angol-brit uralkodók egyenes ági leszármazottai közül, aki amerikai állampolgárként jött a világra. Édesanyja ugyanis változatlanul amerikai állampolgár, a hercegi házaspár első gyermeke így automatikusan amerikai–brit kettős állampolgárságú.