Kaley Cuoco végigzokogta a próbát – készül az Agymenők utolsó része

 

A színésznő nehezen viseli, hogy életének egy szakasza hamarosan lezárul.

Végéhez közeledik az Agymenők, május 16-án végleg búcsút mondanak a sorozat szereplői. A 2007-ben indult sorozat fináléja az előzetes hírek szerint egy órás lesz, melyet a napokban kezd el forgatni a stáb – olvasható a Dailymail cikkében.

A széria Pennyje, azaz Kaley Cuoco szerdán közösségi oldalán számolt be az olvasópróbáról, melyhez jó pár zsebkendőt elhasznált a könnyen elpityeredő színésznő. A megosztott fotón Kaley összetörten sírdogál, aki különösen nehezen megvisel, hogy karrierjének és életének egy fontos korszaka véget ér.

“Készüljetek fel, a finálétól nekem is elakadt a szavam!” – olvasható egy másik bejegyzésében, melyen már a forgatókönyv utolsó lapja látható, amin csak az olvasható, hogy a sorozatnak vége.

A színésznő egyértelműen összenőtt a karakterével, melyhez elsőre bizony nem választották ki. Kaley néhány hete számolt be róla, hogy az első meghallgatás után egy évvel osztották rá a szerepet, korábban ugyanis túl fiatalnak tartották a női főszerephez.