Most bárki az ura vagy az úrnője lehet az egyik Trónok harca várnak

 

De legalábbis egy részének, mely egy igazi, de legfőképpen tehetős rajongó számára csábító lehetőség lehet.

A Trónok harca sztárjai bizonyára hazavittek magukkal egy kis szuvenírt a széria utolsó évadának forgatása után, azonban a rajongóknak is van esélyük rá, hogy a sorozat egy nagyon fontos darabját a sajátjuknak mondhassák, a rossz hír azonban az, hogy ehhez le kell tenniük az asztalra 656 452 dollárt.

Eladó sorba került ugyanis az Észak-Írországban található Gosford-vár egy része, mely helyszínül szolgált a sorozat forgatásakor – írja a People magazin. Az épület a Tully házat jelenítette meg a Trónok harcában, mely otthona volt gyerekként Catelyn Starknak.

A vár az 1800-as évek közepén épült, a második világháború alatt katonai célokra használták, 1983-tól azonban hotelt üzemeltettek benne. A vár 2006-ban aztán komoly renováláson esett át, mely során 23 luxus apartman került benne kialakításra, ráadásul a területet, amin található, három éve természetvédelmi területté nyilvánították. Jelenleg hat apartman keresi gazdáját, melyért borsos összeget kell fizetni.