Ezért lépett ki az American Idol atyja

 

Simon Cowell exkluzív nyilatkozatott adott a HollywoodLife-nak.

Simon Cowell. Akár szeretik, akár gyűlölik a tehetségkutatókat, ez az 59 éves angol férfi a felelős bármelyik érzésért. Na, jó, természetesen úgy értjük, hogy ő indította útjára az újkori, már világszerte franchise-rendszerben működő televíziós tehetségkutatókat.

Simon Cowell angol televíziós producer (Fotó: Amy Sussman/Getty Images)

Simon Cowell angol televíziós producer (Fotó: Amy Sussman/Getty Images)

Ő volt az, aki megálmodta ennek a tévés műfajnak a sikerét. Tette ezt úgy, hogy bármikor is zsűrizte az énekeseket, mindig ő volt a szőrősszívű kritikus. Az American Idol volt a kezdet, melyet 2002-től 2010-ig felügyelt, és most végre elmondta az igazi indokát a váltásra. Azért lépett le az induló amerikai X-Faktorba (később az America’s Got Talentbe), mert nem értett egyet a műsorba kerülés korosztályi megkötésével, ami 16-28 éves kor lett.

„Most komolyan – kezdte a HollywoodLife-nak  -, nem lehetsz sztár a korod miatt?! Akkor úgy elég kellemetlen dolog használni az ’idol’ szót, ha ezt csak egy bizonyos generációra mondhatjuk rá. Egy 35 éves nem lehet olyan jó, mint egy 18 éves?! Hát ezért léptem le” – emlékezett vissza Cowell. A producernek azokból a szériákból, melyeket zsűrizett, rengeteg barátja lett, és ma is szívesen nézi a nélküle készülő adásokat.