Férjhez ment a Glee szépsége, Lea Michele – gyönyörű menyasszony volt

 

A színésznő és Zandy Reich két éves kapcsolatát egy romantikus esküvővel tette hivatalossá.

Lea Michele és kedvese, az AYR ruházati cég vezetője, Zandy Reich a hétvégén hivatalosan is összekötötte az életét. A pár az első fotót a People magazinon keresztül osztotta meg a nyilvánossággal.

“Annyira izgatottak vagyunk, hogy összeházasodtunk, és hogy a barátaink és a családunk velünk volt. De legfőképpen azért vagyunk boldogok, hogy életünk hátralévő részét együtt fogjuk eltölteni” – nyilatkozta a pár a magazinnak.

A szerelmesek két év után döntöttek úgy, hogy összeházasodnak, az intim és igazán romantikus ceremóniát Észak-Kaliforniában tartották szombaton, melyen a vendégek között volt a Glee két másik sztárja, Darren Criss és Becca Tobin, valamint Emma Roberts is.