Ezért nem mondta még ki az igent Rosie Huntington-Whiteley és Jason Statham

 

Már két éve jegyben járnak, de az esküvői előkészületekbe még bele sem kezdtek.

Az Extra tévés magazinműsorban végre fény derült arra, miért nem házasodott még össze Rosie Huntington-Whiteley és Jason Statham.

A 31 éves modell és az 51 éves színész 2010 óta alkot egy párt, eljegyzésük tényét pedig a két évvel ezelőtti Golden Globe-gálán ismerték el. Az esküvőre eddig még nem került sor, mondhatni közbeszólt az élet, ugyanis tavaly megszületett első közös gyermekük, a kis Jack Oscar Statham.

“Úgy gondolom, hogy el fog jönni az ideje. Sokáig csak a munkánkra fókuszáltunk, azért jött Jack. Tényleg beszélgetünk róla, és keressük az alkalmat, de nem prioritás számunkra, igazán nagyon boldogok vagyunk így is” – nyilatkozta a szupermodell, aki örülne neki, ha akkor kerülne sor a menyegzőre, amikor már kisfiát is bele lehet vonni.

A pár egyébként további csemetéket is tervez, Stathamnek ugyanis nagyon jól megy az apaszerep:

“Jason nagyon örül, hogy hajnali ötkor foglalkozhat a gyerekkel, így pedig nekem még kijut plusz egy óra alvás. Sokat segít, briliáns apa, nagyon szerencsés vagyok, Jason tényleg csodás partner.” – áradozott kedveséről Rosie.