Emma Thompson premierjén állt ki a vele egykorú kolléganőiért

 

A filmes világ szerinte megfelejtkezik az idősebbekről.

Az idősebb színésznőknek több lehetőséget kell adni a filmvásznon – erre hívta fel a figyelmet az Oscar-díjas brit színésznő, Emma Thompson a The Children Act című filmjének csütörtöki londoni bemutatóján.

Emma Thompdon. (Fotó: MTI/EPA/ANDY RAIN)

Emma Thompdon. (Fotó: MTI/EPA/ANDY RAIN)

Az 59 esztendős Thompson, akit olyan kosztümös filmekből is ismer a közönség, amint a Napok romjai vagy az Értelem és érzelem, a The Children Act című filmjében bírónőt alakít, akinek döntést kell hoznia egy vérátömlesztést vallási okok miatt elutasító kamasz ügyében, miközben ő maga magánéleti gondokkal küzd.

A film vörös szőnyeges bemutatóján a színésznő elmondta: vonzotta az erős nő szerepe.  ”Még nem láttam női bíróról szóló történetet, és szerintem ebben a patriarchális világban, amikor az ember meghallja a szót, hogy bíró, mindenki automatikusan egy férfira gondol” – mondta. Majd azt is hozzáfűzte: továbbra is probléma, hogy hiányoznak az idősebb színésznőknek való jó szerepek.

“A férfiaknak semmi gondjuk ezzel. Ez olyasmi, amelyen még nem sikerült megfelelően változtatni. Keressük a valóban jó és érdekes új szerepeket, és az embernek reménykednie kell” – fogalmazott Thompson.