Claire Daines egy talkshow-ban tette meg az örömteli bejelentését

 

A Homeland sztárja azért nyilatkozott, mert a nyilvánvalót már nem tudta volna sokáig leplezni.

Claire Daines második gyermekét várja. A 39 éves színésznő, akinek már van egy ötéves kisfia, Cyrus Michael Christopher, a The Howard Stern Show-ban jelentette be, hogy várandós. Arról nem nyilatkozott, hogy a Homeland sorozatát, ez hogyan érinti.

Claire Danies és Hugh Dancy. Fotó: Getty Images

Claire Danies és Hugh Dancy. Fotó: Getty Images

“Már bőven a második trimeszterben járok. Tervezett baba volt. Egy jó ideje vártuk már, és végre megtörtént” – osztotta meg titkát a színésznő.

Claire és férje, Hugh Dancy, akihez 2009-ben ment hozzá, titokban szeretné tartani a pici nemét, majd azt is hozzátette, hogy ez volt a nagy bejelentés, több nyilatkozatot ne várjon a nyilvánosság a piciről.

A sztárpár tudatosan óvja a magánéletét a média elől, az anyaságról például legutóbb egy tavaly januári interjúban nyilatkozott:

“Egyszerűen csak együtt lógok vele és mókás arcokat vágok, és végül is a megélhetésért is ugyanezt csinálom.” – viccelődött az E! Newsnak.