Ariana Grande nem fogja vissza magát, ha exéről van szó

 

Big Sean most Nicole Scherzingerrel csalhatta meg aktuális párját. Arianának erről is volt véleménye.

Big Sean, 29 éves amerikai rapper nemcsak dalaival, hanem párkapcsolati zűrjeivel is igyekszik magára irányítani a figyelmet. Jelenlegi barátnője, Jhene Aiko énekes-dalszerző sincs most mellette biztonságban, ugyanis nem mással keveredett gyanúba, mint Nicole Scherzingerrel.

Ariana Grande és Big Sean még 2014-ben. Fotó: Getty Images

Ariana Grande és Big Sean még 2014-ben. Fotó: Getty Images

Ariana Grande énekesnő, akivel Big Sean nyolc hónapon keresztül volt együtt még 2014-ben (aki után Grande Justin Bieber mellett talált békét – kis időre) egyáltalán nem csodálkozik exe habitusán. Egy Arianához közeli forrás így tolmácsolta az énekesnő szavait: „Ariana szerint az eset Nicole-lal több volt, mint flört. Szerinte sosem fog Sean megváltozni. Úgy érzi, sokat kell még érnie férfiként ahhoz, hogy felelősséget vállaljon a választottjaiért.”

Big Sean egyelőre a következő nyilatkozattal cáfolja a vádakat: „Nem igaz! Jó sok ideje van embereknek arra, hogy a neten lógjanak, és onnan minden elhiggyenek. Köszönöm azoknak, akik bíznak bennem, Jhene és én jól vagyunk, nekem pedig nincs időm mások felett ítélkezni.”