Érthető az amerikai aggodalom a törökök miatt a szakértő szerint

 

Érthető az Egyesült Államok aggodalma amiért Törökország orosz gyártmányú rakétavédelmi rendszert vásárol – mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az M1 vasárnap esti műsorában.

A két ország között azután vált feszültté a viszony, hogy az Egyesült Államok kizárta a törököket az F-35-ös harci repülőgépek fejlesztési programjából, mert Törökország orosz gyártmányú Sz-400-as rakétavédelmi rendszereket vásárol. A szakértő közölte: az Sz-400-as rendszert azért hozták létre, hogy felderítse a legkorszerűbb repülőgépeket.

Az F-35-ös vadászrepülőgép specialitása pedig az, hogy láthatatlan a radarok számára. Ha a kettő együtt működne, sebezhetővé válna a világ legkorszerűbb repülőgépe – fogalmazott Kis-Benedek József.

Hozzátette: az oroszok megtették a javaslatukat, hogy felkínálják a törököknek az F-35-ös helyett a Szu-35-ös repülőtípust, amely egy gyengébb konstrukciójú vadászgép.

Azonban a szakértő szerint az is biztonsági kockázatot hordoz, ha a második legerősebb NATO-hadsereggel rendelkező országon belül egy „NATO-val rivalizáló, olykor konfliktusba kerülő” ország szállít rakétavédelmi rendszert és harci repülőket.