Soron kívüli találkozót tartanak az uniós tagállamok vezetői

 

Rendkívüli találkozót tartanak ma az Európai Unió tagállamainak vezetői, ennek egyetlen napirendi pontjaként informális egyeztetést folytatnak az előző napokban lezajlott európai parlamenti (EP-) választások eredményéről, illetve a küszöbönálló tisztújításról.

Brüsszeli munkavacsorájukon az uniós állam- és kormányfők a tervek szerint megkezdik az EU-intézmények vezetőinek jelöléséhez és kinevezéséhez vezető eljárást, noha döntések egyelőre nem várhatók, csak a soron következő, június 20-21-i csúcsértekezleten.

Az EP-választáson legtöbb szavazatot szerző Európai Néppárt listavezetője a német Manfred Weber. Az először a legutóbbi EP-választás után alkalmazott csúcsjelölti rendszer azonban akkor és most is komoly vitákat váltott ki, mivel az EU alapszerződése alapján az Európai Tanács hatáskörébe tartozik a jelölt megnevezése az Európai Bizottság élére, akiről aztán az Európai Parlament szavaz. A csúcsjelöltekkel viszont a pártok gyakorlatilag kész tények elé állítják a tagállami vezetőket, akik közül többen is elutasítják a hivatalos joganyagban sehol nem szereplő rendszer alkalmazását.

A szakemberek szerint így közel sem vehető biztosra, hogy végül valóban az EP-frakciók listavezetőinek egyike töltheti majd be az egyik legfontosabb uniós tisztséget, az Európai Bizottság elnöki posztját, amely ráadásul további bonyolításként egyfajta „csomag” része lehet, minthogy idén új vezetőről kell megállapodni az Európai Tanács, az Európai Parlament és az Európai Központi Bank élére is, illetve dönteni kell az új uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő személyéről.

A címlapfotó illusztráció.