Az olajbevételekért folyik a harc Líbiában?

 

Támadás vagy országegyesítés? Tripoli elfoglalására utasította csapatait Halífa Haftar tábornok. Az országban a kormányerők és a tábornok csapatai állnak egymással szemben, szakértők szerint azonban nem az a fő kérdés, hogy ki irányíthatja az országot, hanem az, hogy az olajmezők felett ki uralkodhat.

A Haftar irányítása alatt álló „Líbiai Nemzeti Hadsereg” a múlt hónapban kezdte támadni Tripolit, arra hivatkozva, hogy a fővárost terroristák és zsoldosok tartják ellenőrzésük alatt. Egyelőre nem sikerült áttörniük a város déli védelmi vonalait. Haftar tábornok

az ország kétharmadát tartja irányítása alatt,

az elmúlt hónapokban katonai úton az olajmezőket is megszerezte.

A tábornok kijelentette: meg kell tisztítani az országot a kormány által hallgatólagosan támogatott terroristáktól. Ellenfelei szerint azonban Haftar célja az egész országra kiterjedő katonai diktatúra bevezetése – hangzott el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Adzsdábíja, 2011. április 23. Rakétavetős felkelő megy egy ellenőrző pontnál, a lázadók székhelyétől, Bengázitól délre fekvő Adzsdábíjánál. A líbiai külügyminiszter április 22-én este bejelentette, hogy a Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők elvonulnak az általuk csaknem két hónapon át ostromlott Miszráta alól, és a felkelők kezén lévő város sorsát a környékbeli, Kadhafit támogató törzsekre bízzák. (MTI/EPA/Vaszil Donev)

A kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Vaszil Donev)

Augusztus óta változatlan a helyzet

Az elmúlt évben rengeteget foglalkozott mind a hazai, mind a nemzetközi sajtó Líbia helyzetével, azonban a helyzet körülbelül augusztus óta változatlan – jelentette ki Kis-Benedek József, biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára. Mint mondta, Halífa Haftar tábornok célja továbbra is az, hogy Tripoli teljes területét a fennhatósága alá vonja.

Hangsúlyozta: Haftar tábornokot sokan támogatják külföldről, többek között Törökország, Oroszország és az Egyesült Államok is. A tábornoknak tehát stabil háttere van.

Az olaj megosztja nemcsak a helyi erőket, de a „támogatókat” is

A szakértő szerint ugyanakkor nem az a fő kérdés, hogy ki uralja Tripolit, vagyis a fővárost, hanem az, hogy az olajkutak kinek a fennhatósága alá kerülnek. Mint mondta, Tripoliban akár naponta háromszázezer hordó olajat is képesek lennének kitermelni a szakemberek, de ez jelenleg nem kivitelezhető, mert nincs megegyezés arról, hogy az ország miként értékesítse az olajat.

Hozzátette, ebben a kérdésben pedig azt kell vizsgálni, hogy kik érdekeltek abban, hogy az olajvállalatokat uralják és vezessék. Kis-Benedek szerint ebben érdekelt az egységkormány, mely Líbiának csak a kisebb részét uralja, és a Haftar vezette ellenzék is, azonban hogy stabilitást teremt-e az, hogy a tábornok katonai diktatúrát hozna létre a fővárosban, hozzáállás kérdése. Jelenleg Líbiában egyfajta

testvérháború zajlik

a hatalom megszerzése és a gazdasági lehetőségek megszerzése érdekében – jelentette ki a szakértő.

A műsorvezető erre reagálva elmondta, Európában is szemben állnak egymással a nagyon közeli államok, Franciaország és Olaszország. Előbbit Haftar tábornok támogatói közé sorolják, míg a líbiai kormánypártot és vezetőjét, Fájez esz-Szarrádzst Olaszország támogatja.

Kis-Benedek erre reagálva elmondta, e mögött is az olaj van a háttérben. Véleménye szerint a franciák azért támogatják a keleti területeket, mert ott vannak érdekeltségeik, az olaszoknak azonban Tripoliban és környékén vannak olajérdekeltségeik.

A két ország véleménye ellentétes bizonyos kérdésekben, még akkor is, ha a franciák időnként „két kapura játszanak” a témában – fogalmazott a szakértő. Hozzátette: a kérdésben mindenről beszélhetünk, csak egységről nem, hiszen európai szinten sincs egyetértés a líbiai válság kezelésének megoldásában.

A műsorvezető emlékeztetett: Olaszországban tárgyalt kedden a líbiai kormány vezetője és Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, aki megbeszélésük után kijelentette: fegyveres harc helyett politikai megoldást szorgalmaz Líbiában, minden fél bevonásával. Kifejtette, hogy a Fájez esz-Szarrádzstól kapott információk szerint az észak-afrikai országban a helyzet továbbra is kritikus.

Tömegesen indulhatnak el Európa felé

Líbiában is sok a menekült, és a csaknem állandósult fegyveres konfliktusok miatt sokan vándorolnának el az országból. Kis-Benedek József elmondta, Líbia gazdaságával nincs alapvetően probléma, de mivel nem használják ki megfelelően, jelenleg egy működésképtelen államról van szó.

A líbiai menekülttáborokról a szakértő elmondta, hogy Tripoli környékén már a menekülteket is megtámadták, hiszen elégedetlenséget szül a fegyveres konfliktus. Ennek következménye lehet, hogy tömegesen indulnak el az emberek, akár Európa felé is. Kiemelte: ez akár destabilizálhatja a környező országokat is.

Líbia Kadhafi 2011-es meggyilkolása után gyakorlatilag

teljes káoszba süllyedt,

és az ország minél nagyobb területeinek ellenőrzéséért rivális fegyveres csoportok harcolnak egymással.