Számos problémát kell megoldania Ukrajna humorista elnökének

 

A szavazatok csaknem teljes összesítését követően is megmaradt a hatalmas különbség az ukrán elnökjelöltek között. Volodimir Zelenszkij a voksok 73 százalékával legyőzte a hivatalban lévő államfőt. A megválasztott elnöknek elsők között gratulált Donald Trump és számos európai vezető is – hangzott el az M1 Híradójában.

Szabad, tisztességes és demokratikus volt a vasárnapi államfőválasztás – erről számolt be hétfőn az Ukrán Központi Választási Bizottság vezetője. A voksok 98 százalékának összesítése után

továbbra is Volodimir Zelenszkij áll az első helyen 73 százalékkal.

Petro Porosenko jelenlegi államfő a szavazatok 24 százalékát kapta. A hivatalos végeredményt azonban csak napok múlva teszi közzé a testület.

Trump az elsők között gratulált

A 41 éves Zelenszkij győzelméhez az elsők között gratulált Donald Trump amerikai elnök, további támogatást ígérve Ukrajnának. Az együttműködés folytatásáról beszélt a NATO főtitkára és az Európai Tanács elnöke is a megválasztott államfőnek. Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő pedig úgy fogalmazott: az új elnökkel nőtt az esély a két ország kapcsolatának javítására.

Volodimir Zelenszkij Facebook-üzenetben köszönte meg a támogatást szavazóinak.

„Felelősségteljes munkát végeztetek. Nem csak én, mi mind, együtt. Egyesítettük Ukrajnát, az életünket és az embereket” – mondta a humoristából lett politikus.

Sokan szavaztak Porosenko ellen

Csakhogy az elsöprő győzelem távolról sem csupán a fiatal elnökjelölt érdeme volt. Sok szavazó egyszerűen a romló életszínvonal és a korrupció miatt szavazott a hivatalban levő államfő ellen. Petro Porosenkonak sokan azt is felrótták, hogy a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésében sem tudott semmilyen előrelépést elérni.

Petro Porosenko hivatali ideje alatt fogadta el az ukrán parlament azt a törvényt is, amely szinte az élet minden területén, így az oktatásban is

az ukrán nyelv használatát teszi kötelezővé.

A jogszabály súlyosan megterhelte Ukrajna és szomszédjai, köztük Magyarország kapcsolatát.

Így nem véletlen, hogy

Kárpátalján is Volodimir Zelenszkij győzött,

a magyarlakta területeken a szavazatok 80 százalékát gyűjtötte be. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke az M1-nek azt mondta: a lakosság döntő többsége az elmúlt öt évben folytatott ukrán kormánypolitikáról mondott ítéletet.

Volodimir Zelenszkij mindenesetre igyekszik máris békülékenyebb hangot megütni. Szóvivője szerint a megválasztott elnök fenyegetés és büntetés helyett sokkal inkább ösztönözéssel szeretné elérni az ukrán nyelvhasználat fejlesztését.

Volodimir Zelenszkij (Fotó: MTI/EPA/Sztepan Franko)

Az ukránok a változást választották

Zelenszkij csupán továbblépett televíziós szerepéből, a nép szolgája szerepből a valódi nép szolgálja lett – Franciaország és Nagy-Britannia is ilyen módon üdvözölte az újdonsült elnököt. Érdekes módon a legtöbb külföldi gratuláció az elnökké választás alkalmából pontosan olyan módon érkezett, ahogy Zelenszkij a kampányát folytatta, vagyis az interneten keresztül – magyarázta Fedinec Csilla, az MTA Társadalomtudományi Kutatóintézetének munkatársa az M1 Ma este című műsorában.

Továbbra is nagy kérdés, hogy

vajon folytatja-e televíziós szerepét,

vagy politikai szerepet visz-e majd tovább – mondta a szakértő, majd hozzátette: erre válasz akkor fog érkezni, ha sikerül működtetnie az országot az új elnöknek.

Hosszú a megoldandó ügyek listája

Zelenszkij politikai példaképe egyébként Ronald Reagan, aki az Egyesült Államok egyik legsikeresebb elnöke lett a maga módján. Ő volt az, aki elindította a létező szocializmus lebontását – emlékeztettek a műsorban. Ehhez képest az új ukrán elnöknek legalább ekkora feladata van: orosz konfliktus, a kelet-ukrajnai szeparatizmus, a Krím-félsziget körül kialakult vita, az oligarchák problémája, a korrupció és még lehetne sorolni.

Fedinec Csilla szerint az elnöknek eleinte azokkal a problémákkal kell kezdenie, amik a napi feladataihoz tartoznak, hiszen egy államapparátus tetejében foglal majd helyet az elnök, ahol az elnök nem rendelkezik korlátlan hatalommal. Az elnöknek

együtt kell működnie a parlamenttel,

ez azonban most kétséges – tette hozzá.

Ugyanakkor közel állunk az őszi parlamenti választásokhoz – emlékeztetett, vagyis az elnök és a parlament is tud obstrukciót elkövetni, de ez egyiküknek sem érdeke, hiszen a működésképtelenség nagyot üt az ország működésében, mondta.