Először lehet női államfője Szlovákiának

 

Az előzetes felmérések alapján először lehet női államfője Szlovákiának Zuzana Caputová polgárjogi aktivista személyében – mondta Jarábik Balázs politológus szombat reggel az M1-en.

A politológus elmondta, a 44 éves jogásznő esetleges megválasztása egyben generációváltást is jelez a szlovák politikában. Hozzátette ugyanakkor, hogy a választások elsősorban nem Zuzana Caputováról szólnak, hanem a még tavaly lemondott Robert Fico miniszterelnökről, valamint Ján Kuciak újságíró és menyasszonyának meggyilkolásáról.

Rámutatott, annak ellenére, hogy Fico tavaly decemberben megbukott, pártja, a Smer továbbra is kormányon van, és a volt miniszterelnök továbbra is jelen van a politikában. „Agyonnyomja a szlovák politikát a személyiségével, s azzal a konfliktussal, amit hordoz, és (…) Zuzana Caputovát azért is ismerték meg, mert ő nem Fico” – hangsúlyozta.