Orbán Viktor: Felértékelődik a NATO szerepe

 

Felértékelődik a NATO szerepe, mert Európa biztonsága ma törékeny lábakon áll – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Lengyelországban. Andrej Babis cseh miniszterelnök azt hangsúlyozta: Nem kell olyan európai uniós hadsereg, amely helyettesítené a NATO-erőket.

A Varsó melletti Wesolában ünnepséget rendeztek annak alkalmából, hogy Magyarország, Lengyelország és Csehország húsz, Szlovákia pedig tizenöt éve csatlakozott a NATO-hoz. Az eseményen tartott beszédében Orbán Viktor kiemelte: a katonai missziókat azért vállalják, hogy ott és azok kapják meg a segítséget, ahol és akiknek szüksége van rá.„ Ha mi nem visszük oda idejekorán a segítséget, akkor a problémák jönnek el hozzánk” – fogalmazott.

A miniszterelnök köszönetet mondott a visegrádi országoknak, amiért segítettek megvédeni Magyarország déli határát a migránsoktól.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédet mond a Varsó melletti Wesolában rendezett ünnepségen (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédet mond a Varsó melletti Wesolában rendezett ünnepségen (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

Emlékeztetett: az észak-atlanti szövetség azzal a céllal jött létre, hogy békét, biztonságot, stabilitást és jólétet teremtsen előbb az atlanti térségben, majd az egész világon. „Ezt akarjuk megőrizni ma is”, továbbá elvinni azoknak is, akik jelenleg polgárháborús körülmények között élnek – mutatott rá.

A kormányfő szerint „katonáink nehéz küldetésekben is megállták a helyüket”.

Bővül a magyar katonai állomány

Úgy vélte, a visegrádi országok gazdasági ereje lehetőséget ad, hogy meg is haladják a NATO-tagsággal járó vállalásaikat.

Orbán Viktor hangsúlyozta: hosszú évtizedek óta nem kellett szembenézni olyan zavaros nemzetközi helyzettel és terrorfenyegetéssel, mint manapság, de „nemcsak szavakkal veszünk részt” a terrorellenes küzdelemben, hanem katonáinkkal is. Magyarországról ma 692 katona szolgál a világ különböző pontjain, és hamarosan újabb 130 katona csatlakozik hozzájuk – közölte.

Mint mondta, olyan szintre akarják fejleszteni a hadsereget, hogy meg tudja védeni Magyarországot és a NATO-ban is megállja a helyét.

 

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Peter Pellegrini szlovák, Orbán Viktor magyar, Mateusz Morawiecki lengyel, és Andrej Babis cseh miniszterelnök katonák között (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Peter Pellegrini szlovák, Orbán Viktor magyar, Mateusz Morawiecki lengyel, és Andrej Babis cseh miniszterelnök katonák között (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

Életük árán is megvédik hazájukat

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a katonák esküt tettek, akár életük árán is megvédik hazájukat. Békében és biztonságban tudni hazánkat, a minket megtartó civilizációt és kultúrát olyan cél, amelyért érdemes a legnagyobb kockázatot is vállalni – mondta. Hozzátette: az ilyen katonáknak köszönhető, hogy a NATO fennállásának 70 éve alatt a történelem valaha volt legsikeresebb és legerősebb katonai szövetsége lett, és ennek a következő években is így kell maradnia.

Az ünnepség után fegyveres erők katonai bemutatót tartottak.

Nincs szükség európai hadseregre

Nem kell olyan európai uniós hadsereg, amely helyettesítené a NATO-erőket – hangsúlyozta Andrej Babis cseh kormányfő vasárnap Varsóban a visegrádi négyek (V4) NATO-belépésének évfordulója alkalmából a magyar, a lengyel és a szlovák miniszterelnök részvételével rendezett ünnepségen.

A Varsó egyik külső kerületében, Wesolában állomásozó I. Páncélos Dandár bázisán zajló, a szövetséges erők haditechnikai bemutatójával összekötött rendezvény megnyitóján Babis felidézte: 20 évvel ezelőtt a NATO biztonsági és védelmi pillérré vált a korábban a vasfüggöny mögött fekvő, a szovjet érdekszférához, a Varsói Szerződéshez tartozó közép-európai országok számára.

Babis kiemelte a NATO fontos szerepét a V4-ek védelmében. A szövetség előtt álló kihívásokról beszélve megállapította, hogy új követelmények fogalmazódtak meg „valamiféle európai hadsereg létrehozására, amely helyettesíthetné a NATO-erőket”.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Andrej Babis cseh, Orbán Viktor magyar, Peter Pellegrini szlovák és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a Varsó melletti Wesolában rendezett ünnepségen (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Andrej Babis cseh, Orbán Viktor magyar, Peter Pellegrini szlovák és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a Varsó melletti Wesolában rendezett ünnepségen (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

A szövetség előtt álló kihívásokról beszélve Babis megállapította, hogy új követelmények fogalmazódtak meg „valamiféle európai hadsereg létrehozására, amely helyettesíthetné a NATO-erőket”.

„Ezzel nem értek egyet” – mondta, hozzáfűzve, nem szeretné, hogy az európai védelmet “valamiféle európai titkár irányítsa, és a védelmi lépéseket olyan kaotikus módon koordinálják, mint például az euróövezet esetében”.

Elmondta: tervek vannak a hibrid fenyegetésekre, a dezinformációra és a kibervédelemre összpontosító új uniós ügynökségek létrehozására. Szerinte ezekkel az ügyekkel a NATO-nak kell foglalkoznia, szorosan együttműködve az EU-val.

Babis beszélt a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) védelempolitikai vetületéről is. Szerinte a Brexit nem állíthatja szembe az Egyesült Királyságot és Európa többi részét. A Brexit után Londonnak „még erősebb kapcsolatban kell lennie az uniós országokkal a NATO-n belül” – szorgalmazott. „Tartsuk szem előtt, hogy a brit hadsereg a legerősebb Európában, és az Egyesült Királyság egy nukleáris hatalom”  – mutatott rá.

A cseh kormányfő beszélt arról is, hogy egyes európai országokra hatással van az, hogy „a németek jobban hisznek a kínaiaknak, mint az amerikaiaknak”. Az Amerika-ellenességgel „sürgősen tenni kell valamit”, Európa hatékony védelme lehetetlen az Egyesült Államok nélkül – hangsúlyozta Babis.

Morawiecki: A NATO a biztonság záloga

A biztonság zálogának nevezte a NATO-t Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök. Beszédében kiemelte: a NATO vonzó a demokratikus országok számára, „közös védelmet biztosít anélkül, hogy akármennyire is csökkentse a tagállamok szuverenitását”. A NATO a V4 közös erőfeszítéseinek köszönhetően is gyorsan és következetesen alkalmazkodik a változó biztonsági körülményekhez – értékelte Morawiecki.

Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök felszólalásában a V4 kötelességének nevezte, hogy erősítse a NATO-t, és „közös nyelvet keressen a szomszédokkal való kapcsolatokban”.