Többségi kormányt alakít a norvég miniszterelnök

 

A Norvégiában kormányzó Konzervatív Párt, a Haladó Párt és a Liberális Párt csütörtökön koalíciós megállapodást kötött a Keresztény Demokrata Párttal, amely eddig kívülről támogatta az Erna Solberg miniszterelnök vezette jobbközép kisebbségi kabinetet.

Megfigyelők szerint a parlamenti többség stabilizálja a 2013 óta hatalmon lévő Erna Solberg miniszterelnök helyzetét, másrészt egyengeti útját a 2021-es újraválasztásához.

„Kemény tárgyalások voltak” – mondta Solberg eddigi koalíciós partnereivel ünnepelve a kereszténydemokraták csatlakozását. Solberg Konzervatív Pártja 2018 eleje óta a jobboldali Haladó Párttal (FrP) és a Liberális Párttal kormányoz.

Solberg kijelentette, hogy kormánya a parlamenti többség támogatásával a fenntartható jóléti társadalomra, a klímaváltozás elleni küzdelemre, valamint a kis- és középvállalkozások adóterheinek csökkentésére, a családok és gyermekek jogainak erősítésére, illetve a biztonság növelésére összpontosít.

Az eddigi hárompárti koalíció a most csatlakozott kereszténydemokraták követélésére ugyanakkor beleegyezett, hogy kisebb változtatásokat fog végrehajtani az abortuszt szabályozó törvényen.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a voksolók többsége a norvég Munkáspárt vezette balközép ellenzéki szövetséget támogatja.