Macron levélben buzdítja részvételre a franciákat a nagy nemzeti vitában

 

Levélben fordul a franciákhoz Emmanuel Macron francia államfő, arra buzdítva őket, hogy minél többen vegyenek részt a kedden kezdődő „nagy nemzeti vitában”.

A levél a hétfői lapokban jelenik meg, de már vasárnap nyilvánosságra hozták, miután több médiumhoz is kiszivárgott. A vita se nem népszavazás, se nem választás – írja a franciákhoz intézett levelében Macron, azt ígérve, hogy a tervek szerint március 15-én záródó konzultációt követő hónapban beszámol a kormányzati kérdésekre adott válaszok mérlegéről.

Emmanuel Macron francia államfő (Fotó: EPA/Ian Langsdon/POOL)

„Az a célom, hogy Önökkel együtt a haragot megoldásokká alakítsuk” – írja levelében az elnök. A nemzeti vita keretében 35 kérdésben fejthetik ki a véleményüket a franciák; nyilatkozhatnak arról, hogyan képzelik el a demokrácia, az adózás, az ökológiai átállás és a bevándorlás jövőjét Franciaországban.

Macron levelében azt írja, hogy a vita lehetőséget teremt, hogy a nemzet új társadalmi szerződést kössön, meghatározza a parlament és a kormány munkáját, és Franciaország álláspontját az európai és nemzetközi színtéren.

A 35 kérdés között eldöntendő és nyitott kérdések is szerepelnek. A kérdéssor rákérdez, hogy a franciák szerint mely adókat kellene csökkenteni, és vannak-e olyan közszolgáltatások, melyeket a franciák szerint meg kellene szüntetni, mert többe kerülnek, mint amennyire hasznosak. A kérdőív arra is rákérdez, hogy támogatják-e az emberek, hogy több kérdésben tartsanak népszavazást, illetve milyen konkrét javaslataik vannak a zöld átállás felgyorsításához.

A bevándorlás terén a vitában az a kérdés szerepel, hogy miután Franciaország teljesíti kötelességét a menekültek befogadása terén, rögzítsen-e a parlament további éves befogadási célt.

A levélben Macron azt is világossá teszi, hogy korábban hozott intézkedésekre a vita miatt sem hajlandó visszatérni, mert azok szükségesek a befektetések ösztönzéséhez és ahhoz, hogy a munkából élő emberek több pénzt vihessenek haza. „Nem tudjuk folytatni az adócsökkentést, ha nem csökkentjük a költségvetési kiadásokat is” – húzza alá levelében a francia elnök.

A nagy nemzeti vita keretében maga Emmanuel Macron is részt vesz majd vitaeseményeken. A kedden kezdődő vita részleteit várhatóan hétfőn ismerteti Édouard Philippe francia kormányfő.