A Soros-terv 2.0 Európába áramoltatná a migránsokat

 

Újra előkerült a kötelező kvóta ötlete a pénteken véget ért kétnapos uniós csúcstalálkozón, Brüsszelben – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1-en.

Az illegális bevándorlók folyamatos beáramoltatásának lehetősége az új európai paktumnak nevezett, a köznyelv által Soros-terv 2.0-nak elkeresztelt dokumentumban is megjelent – tette hozzá.

Elmondta: a csúcstalálkozón született, a migráció témájában a konklúziókat tartalmazó dokumentum középpontjában az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) megerősítése áll, illetve az a hamis tételmondat, amely szerint csökken a migrációs nyomás.

Ez nem igaz – hívta fel a figyelmet –, hiszen Törökország ugyan feltartóztatja a migrációs hullámokat, de ha ez megváltozik, akkor hatalmas tömegek indulhatnak el a kelet-mediterráni útvonalon.