Folytatódik az üzengetés Porosenko és Putyin között

 

Petro Porosenko ukrán államfő arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, ha találkozik Vlagyimir Putyinnal Argentínában, a G20-országcsoport csúcsértekezletén, tolmácsolja neki üzenetét, hogy – mint fogalmazott – „tűnjön el Ukrajnából”.

Porosenko az NBC amerikai televíziónak adott interjújában a Kercsi-szorosnál történt incidensről szólva ismételten kijelentette, hogy az ukrán hajók elleni orosz támadást Ukrajna katonai agressziónak tekinti, és kész megvédeni területét, demokráciáját és szabadságát.

Emlékeztetett arra, hogy Oroszország azért támadta meg Ukrajnát, mert az ország nem akar többé az orosz birodalom része, orosz gyarmat lenni. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna csak önmagát védi, nem akar senkit sem megtámadni.

Porosenko azt reméli, hogy az amerikai elnök támogatja Ukrajna szuverenitását, területi épségét, és az ukránok küzdelmét a demokráciáért.

Hangsúlyozta: a fekete-tengeri térség biztonsága globális kérdés, ezért szükséges a NATO jelenléte a térségben, hogy Oroszország többé ne tehesse meg újra azt, amit múlt vasárnap tett, amikor hadihajói tüzet nyitottak az ukrán hadihajókra, elfoglalták őket. Nyomatékosította, hogy Oroszország nagy árat fog fizetni ezért.

Az ukrán elnök nyilatkozott a CNN amerikai hírtelevíziónak is. Azt mondta, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter telefonon biztosította őt arról, hogy Washington teljes – akár katonai – támogatást is nyújt Ukrajnának szuverenitása védelmében.

„Kérem, tűnjön el Ukrajnából, Putyin úr!” – idézte Porosenko szavait az UNIAN ukrán hírügynökség.

Vasárnap óta tart a kercsi incidens

November 25-én a Kercsi-szorosban, a Krím partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) határőrhajói tüzet nyitottak három kisebb ukrán hadihajóra, elfoglalták, majd Kercs kikötőjébe vontatták őket. A fedélzetükön tartózkodó huszonnégy ukrán matrózt őrizetbe vették, kihallgatásuk után bíróság elé állítják őket.

Kijev álláspontja szerint az ukrán hajók előre jelezték áthaladási szándékukat a Kercsi-szoroson, de nem kaptak választ, ezért az orosz hajók indokolatlanul nyitottak rájuk tüzet, megsértették az ENSZ tengerjogi egyezményét, valamint az Azovi-tenger és a Kercsi-szoros használatáról szóló orosz-ukrán megállapodást is.

Moszkva ellenben az ukrán felet tette felelőssé, azt állítja, hogy az ukrán hadiflotta járművei megsértették Oroszország területi vizeit, és az irányváltoztatást sürgető felszólításokra és a figyelmeztető lövésekre sem reagálva a Kercsi-szoros felé haladtak, amelyen az áthajózást az orosz fél engedélyhez köti. Az orosz hírszerzés azt állította, hogy az ukrán hajók irányították elsőként ágyúikat az orosz parti őrség járműveire.

A történtek miatt Petro Porosenko ukrán államfő rendeletet adott ki arról, hogy 30 napra hadiállapotot – az ukrán jog szerint a rendkívüli állapot egyik fajtáját – vezetik be Ukrajnában. A nyugati országok zöme agresszióval és a nemzetközi jog megsértésével vádolta Oroszországot, önmérsékletre intette mindkét országot, és követelte az ukrán tengerészek elengedését.

Erdogan telefonon is párbeszédre szólította fel Putyint és Porosenkot

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán telefonon keresztül is párbeszédre szólította Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán államfőt a Kercsi-szorosnál vasárnap történt katonai incidenst követően – közölte a török elnöki hivatal.

Erdogan már kedden a török kormánypárt parlamenti frakcióülésén is párbeszédre szólította Oroszországot és Ukrajnát. Egyúttal nyomatékosította: Ankara akkor elégedett, ha Moszkvát és Kijevet nem egymással szemben, hanem egymás oldalán látja. Törökországnak az a szándéka, hogy a jövőben is megőrzi mind az Oroszországgal, mind az Ukrajnával kialakított együttműködését – tette hozzá.

Erdogan külön-külön beszélt Putyinnal és Porosenkóval a két fél között kiújuló feszültségről. A beszámoló szerint Erdogan meghallgatta az orosz, majd az ukrán elnök álláspontját, és aggodalmát fejezte ki az utóbbi napokban kialakult helyzet miatt.

A török államfő annak jelentőségét is hangsúlyozta a beszélgetések során, hogy Moszkva és Kijev a problémájukat a diplomácia útján oldja meg. Szerdán a Yeni Safak című, török kormányközeli napilap egyik tárcaírója, Nedret Ersanel írásában közvetítői szerepet javasolt a török vezetésnek az orosz-ukrán viszályban.