Brüsszeltől kért segítséget a spanyol kormányfő

 

Az Európai Uniónak strukturális forrásokat kell biztosítania Marokkó számára az illegális bevándorlás elleni tevékenységéhez - hangsúlyozta Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök Szaad-Eddin el-Otmáni marokkói kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatóján Rabatban hétfőn.

El kell ismerni annak fontosságát, hogy az EU-nak van egy hatékony együttműködése egy olyan testvérországgal mint Marokkó” –  fogalmazott a spanyol politikus.

Mint mondta, Marokkó és Spanyolország vezetése egyetért abban, hogy meg kell erősíteni az együttműködést a migrációs áramlatokat kibocsátó országokkal, küzdeni kell az emberkereskedő-maffiák tevékenysége ellen, és velük szemben védeni kell a szabályozott migrációt.

Pedro Sánchez szerint európai szintű elkötelezettség, ezzel együtt pedig több forrás szükséges a fejlesztési együttműködésekhez Afrikával, amelyek révén lehetőségeket teremtenek az érintett, elsősorban szubszaharai országokban.

„Ez egy közös felelősség, Marokkó is szenved a migrációs áramlatoktól, amelyek a szubszaharai országokból jönnek” – jegyezte meg.

A spanyol kormányfő megerősítette azt is, hogy decemberben részt vesz az ENSZ globális migrációs csomagjáról szóló marrákesi csúcstalálkozón.

„Üdvözöljük az együttműködést Spanyolországgal, amely a megérdemelt fontosságot tulajdonítja a migrációs kérdés társadalmi, gazdasági, kulturális dimenzióinak” – mondta Szaad-Eddin el-Otmáni marokkói kormányfő.

Szavai szerint a migráció kérdése „bonyolult és nehéz”, azt nem lehet megoldani kizárólag biztonsági szempontból nézve. Kitért arra, hogy az elsivatagosodásnak komoly szerepe van az afrikai migrációban, és hangsúlyozta e jelenség elleni küzdelem fontosságát is.

A júniusban hivatalba lépett szocialista spanyol kormányfőnek ez az első hivatalos látogatása Marokkóban, noha íratlan szabály, hogy a spanyol miniszterelnökök első külföldi útja mindig ide vezet.

Spanyol kormányzati források szerint eddig erre VI. Mohamed marokkói uralkodó szoros programja miatt nem került sor, míg a spanyol sajtó a király állítólagos krónikus betegségéről számolt be.

Úgy tudni, a spanyol miniszterelnök rabati látogatásán javaslatot tesz arra, hogy Marokkó Portugáliával és Spanyolországgal közösen pályázzon a 2030-as labdarúgó-világbajnokság rendezési jogára.