Három éve kezdett vérontásba az Iszlám Állam Párizsban

 

A terrorfenyegetettség továbbra is magas Európában, az Iszlám Állam tagjai az illegális bevándorlókkal együtt érkezhettek több országba is. A párizsi terrortámadásban egyszerre három helyen történtek az események, a merényletsorozatban százharmincan haltak meg.

A 2015. november 13-i, százharminc halálos áldozatot követelő párizsi merényletek harmadik évfordulóján közzétett adatok szerint idén szeptemberig a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege 84 ügyben indított nyomozást, míg tavaly az év ezen időszakában már 130 terrorgyanús esetet vizsgáltak.

Idén két merénylet történt: a dél-franciaországi Carcasonne-ban és Trebes-ben márciusban egy marokkói származású iszlamista négy áldozatot követelő túszejtési akciót hajtott végre, májusban pedig a párizsi Opéra közelében egy csecsen származású dzsihadista leszúrt egy járókelőt.

„Négy éve nem volt olyan nyugodt nyarunk, mint idén” – mondta néhány héttel ezelőtt Francois Molins párizsi főügyész, aki végigkövette a francia dzsihadizmus megerősödését. A merényletek számának csökkenését a vádhatóság vezetője az Iszlám Állam dzsihadista szervezet szétesésének és a titkosszolgálatok munkájának köszönhetően a dzsihadista toborzóhálózatok felszámolásának tudja be.

Több mint száz áldozat

Az M1 párizsi tudósítója az M1 Ma reggel című műsorban elmondta, a francia kormány megemlékezéseket tart a szörnyű tragédia évfordulóján. Először a nemzeti stadionnál emlékeznek meg az elhunytakra, majd a másik két helyszínre is ellátogatnak az emlékezők.

Három évvel ezelőtt egyszerre három szélsőséges terrorista kommandó támadt Párizsban. A Salah Abdeslam vezette csoport öngyilkos merénylői a nemzeti stadionnál robbantották fel magukat, egy ember halálát okozva.  

Közben a Bataclan koncertterembe behatoló terroristák kilencven emberrel végeztek, egy harmadik csoport hét belvárosi kávéház teraszán 39 embert lőtt le.


Merényletek Párizsban

Kivégezték a megrendelőket?

Egy újabb „plusznak” tekinthető, hogy egy francia tényfeltáró újságíró szerint a merényletsorozat valamennyi kitervelőjével és megrendelőjével végeztek a nyugati titkosszolgálatok. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet hét magas rangú vezetőjét 2016 és 2017 között, célzott drónos támadásokkal ölték meg az amerikai és francia erők.

Egyes hírek szerint a tényfeltáró újságíró azt közölte írásában, a titkosszolgálatok tudtak arról, hogy az Iszlám Állam merényletekre készül, csupán az apró szálakat nem tudták összekötni, így azt megakadályozni sem tudták.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, érdekes tény, hogy ezeket az információkat senki nem erősítette meg és nem is cáfolta. Hozzátette: fontos tudni, hogy a legtöbb terrorcselekményt a nyugati titkosszolgálatok megakadályoznak. Amit nem tudnak megakadályozni, az katasztrofális következményekkel járhat.

Több iszlamista harcos lehet még Európában

A szakértő emlékeztetett: a párizsi támadás után három évvel még mindig jelentős hatása van a merényletsorozatnak. A terrorfenyegetettség Franciaországban továbbra is fokozott, a készültségi szint jelenleg is a legmagasabb, bár a merényletek száma az idei évben csökkent, a dzsihadista veszély már nem külföldről, hanem elsősorban belföldről fenyeget.

Nógrádi György elmondta, a bevándorlási hullámmal több iszlamista harcos érkezhetett Európába. Véleménye szerint, bár erős kijelentés azt mondani, hogy minden bevándorló terrorista, fontos tudni azt, hogy csaknem lehetetlen kiszűrni azt, kiknek vannak terrorista hajlamai és szándékai.