Egyenként hullanak ki a német politikai vezetés alapvető építőkövei?

 

Előbb Angela Merkel jelentette be, hogy nem jelölteti magát újból kancellárnak, és a CDU elnöki posztjáért sem indul el decemberben, majd következett Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter és egyben a CSU elnöke, aki közölte, távozik pártja, a Keresztényszociális Unió éléről. Saját bevallása szerint döntésével azt szeretné elérni, hogy 2019 „a megújulás éve” legyen a CSU-ban.

Akár lehetőségként is lehet tekinteni a változásokra, mégis bőven akad elemző, aki inkább a berlini kormányzat roskadozását látja a folyamatokban, amelyhez nem kis mértékben járulhattak hozzá a bajorországi, majd pedig a hesseni tartományi választáson elért eredmények. Akárhogy is volt, sokkal lényegesebb, hogyan alakul majd a német vezetés, ezen keresztül pedig Németország sorsa.

Több vereséget is elszenvedett Seehofer

Horst Seehofer azért megy el, mert küldik – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy már 69 éves, és volt néhány veresége, amit munkássága alatt elszenvedett. Elvesztette az európai parlamenti választásokat és a német országgyűlési választásokat, valamint három héttel ezelőtt a bajorországi tartományi választásokon is vereséget szenvedett – sorolta az M1 Szemtől szembe című műsorában.

Úgy véli, ez a három vereség vezetett ahhoz, hogy a CSU fennállása óta a második legrosszabb eredményt érte el, a legelsőt még 1950-ben, 68 évvel ezelőtt szenvedte el. A CSU élén mindig is karizmatikus politikusok álltak, akikkel szemben Seehofernek nem volt esélye. Seehofer lemondásához csatlakozott Merkel is, aki bár lemondott a CDU pártelnökségéről, de még szeretne kancellár maradni három évig.

Ki indul az elnökségért?

Nógrádi György szerint a kérdés most az, hogy formailag mikor hívják össze a CSU kongresszusát, amely januárig szinte képtelenség. Illetve a másik fontos kérdés, hogy ki indul az elnökségért. A mai német felmérések szerint két esélyes van, Markus Söder és Manfred Weber. Véleménye szerint azonban Weber nyilvánvalóan nem indul, hiszen az Európai Unió egyik vezetője szeretne lenni.

Brüsszeli csúcs - Angela Merkel

Angela Merkel német kancellár (Fotó: MTI/EPA)

Szintén kérdéses, hogy Seehofer megmarad-e belügyminiszternek és végigviszi-e az adott ciklust, ugyanis ez elmúlt hetekben „nagy pofonokat” kapott. Angela Merkel szintén maradna kancellárnak, ugyanakkor Nógrádi György mindkét politikus esetében kevés esélyt lát arra, hogy ez megvalósuljon.

Seehofer elveszítheti támogatóit

Seehofornek nehéz lesz megtartania belügyminiszteri posztját, mivel a pártelnökségéről lemondott, és valószínű, hogy az eddigi támogatói jelentősen lecsökkenek – erről már Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője beszélt az M1 műsorában. Hozzátette, a távozása valószínűleg januárban következhet be, addig elő kell készítenie a terepet és látnia kell, hogy ki veszi majd át a helyét.

Horst Seehofer bajor tartományi miniszterelnök, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke.  (MTI/EPA/Marc Müller)

Horst Seehofer belügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/Marc Müller)

Pócza István szerint az igazi nagy kérdés azonban, hogy hogyan alakul majd a német szövetségi politika. Az egyik lehetőség, ha Seehofernek és Merkelnek is sikerül megtartania a pozícióját, és végig tudják vinni a ciklust vitás kérdések nélkül. A másik lehetőség, hogy fordulatok következnek be a német politikában, mindkét politikus elveszíti tisztségét, és újabb politikusok veszik át a vezető helyeket – magyarázta az elemző.

Nagy kihívás belügyminiszternek lenni

Pócza István kitért arra, hogy a belügyminiszteri pozíció ugyanakkor most egy nagy kihívás a német politikában. A belügyminiszternek ugyanis megoldást kell találnia olyan fontos kérdésekre, mint a migráció és a biztonság. Seehofernek ezzel kapcsolatban van egy elképzelése, ugyanakkor pártja támogatása nélkül ezt nem tudja majd megvalósítani. Szerinte két lehetősége van, az egyik, hogy háttérbe szorul, és csendesen végigpolitizálja belügyminiszteri ciklusát, vagy véleményének hangot ad, és előfordulhat, hogy emiatt más politikusok tüntetik el posztjáról.

Nógrádi György arról is beszélt, hogy Seehofert nemcsak belügyminiszterként érik súlyos bírálatok. Sokan nem említik meg, de Seehofer az építési miniszter is, és ezen a területen is nagyon sok kritikát kap. Hangsúlyozta, ő az egyetlen olyan ma aktív német politikus, akinek az összes ellenzéki párt követeli visszalépését.

Nehéz megbuktatni a kancellárt

A szakértő úgy véli, a kulcskérdés az, hogy ki lesz Angela Merkel utóda és megmarad-e a jelenlegi német kormánykoalíció. Hozzátette, kancellárt buktatni rendkívül nehéz, a weimari történések alapján konstruktív bizalmatlanság van, ami azt jelenti, hogy kancellárt úgy lehet leváltani, ha azonnal kinevezik az új kancellárt. Nógrádi György szerint azonban a német politikában, a II. világháború óta nem alkalmaznak ilyen politikai gyakorlatot.