Irán tartja magát a megállapodáshoz

 

Irán továbbra is betartja a 2015-ben az atomprogramjáról a nagyhatalmakkal aláírt szerződésben vállalt kötelezettségeit – közölte a hírügynökség birtokába jutott, negyedéves bizalmas jelentésében a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) hétfőn, egy héttel azután, hogy az Egyesült Államok újabb szankciókat léptetett ismét életbe Irán ellen.

Az ENSZ-nek az atomsorompó-egyezmény betartását felügyelő szervezete szerint Irán november eleje óta nem dúsított urániumot a tiltott szintekre és illegális készleteket sem hozott létre.

Washington november 5-én újabb büntetőintézkedéseket vezetett be ismét Teheránnal szemben azok közül, amelyeket a Donald Trump amerikai elnök által májusban felmondott szerződés tartalmazott.

A 2015-ben Bécsben az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország és Nagy-Britannia) és Németország, valamint Teherán között aláírt szerződésben Irán vállalta, hogy visszafogja az urándúsítást az ellene elrendelt nemzetközi szankciók fokozatos feloldásáért cserébe.

Donald Trump elnök májusban mondta fel a szerződést, és azóta fokozatosan életbe lépnek a korábbi büntetőintézkedések. November 5-én a kőolajiparral kapcsolatos szankciók léptek ismét hatályba.

„Semmi sem utal arra, hogy Irán együttműködése vagy magatartása megváltozott volna november 5. óta” – mondta egy nevének elhallgatását kérő magas rangú diplomata.

Irán továbbra is korlátozások nélkül lehetővé teszi az atomlétesítmények látogatását a nukleáris ellenőrök számára – írta a NAÜ főigazgatója, Amano Jukija egy, a dpa német hírügynökségnek elküldött dokumentumban.

A tagállamoknak elküldött legfrissebb NAÜ-jelentés nem tesz említést arról az izraeli állításról, amely szerint Iránban lévő atomfegyverekkel kapcsolatos műszaki információhoz jutottak, sem az állítólagos Teheránban lévő titkos atomraktárról.

A magas rangú diplomata közölte: a NAÜ minden rendelkezésére bocsátott értesülést gondosan ellenőriz, de a folyamatot nem hozzák nyilvánosságra.

Trump elnök és Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő Irán és az atomszerződés leghevesebb bírálói közé tartozik. Figyelmeztettek, hogy nem szabad bízni Teheránnak az atomfegyverről való lemondással kapcsolatos ígéreteiben.