Kulcsszerepe van a migrációs válság megoldásában a V4-nek?

 

Andrzej Duda szerint a migrációs válság megmutatta, milyen fontos szerepe van a visegrádi csoportnak a nemzetközi életben. A négy visegrádi ország a támadások ellenére kitartott álláspontja mellett, és „Európa ma a mi megoldási javaslatainkat ismétli” – nyilatkozta a Lidové Novinynak.

„A visegrádi négyes megszólalása (a migrációs válságban) erős és észszerű volt a teljesen hibás politikai koncepciók ellenében, amelyeknek akkor Európa jelentős része alávetette magát. Ma már látható, hogy ezt sajnálják, és fokozatosan kihátrálnak korábbi álláspontjuk mögül” – mondta a Lidové Noviny cseh konzervatív napilap szombati számában megjelent interjúban a lengyel államfő.

A négy visegrádi ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – a támadások ellenére kitartott álláspontja mellett, és „Európa ma a mi megoldási javaslatainkat ismétli” – nyilatkozta Andrzej Duda. Emlékeztetett arra, hogy a visegrádiak már korábban is hangsúlyozták, mennyire fontosnak tartják a határok jobb védelmét, a menekültek megsegítését ott, ahonnan származnak, a menekülttáborok nagyobb támogatását, az értelmes migrációs és befogadási politikát.

„Ez mind a mi 2015-ös álláspontunk, amelyeket akkor elítéltek, ma pedig egész Európa ismétli” – mutatott rá Andrzej Duda. „A visegrádi négyes ebben a nemzetközi vitában (a migrációról) kulcsszerepet játszott” – húzta alá a lengyel államfő.