Újabb próbálkozás a kormányalakításra Svédországban

 

Andreas Norlén, a svéd parlament elnöke hétfőn bejelentette, hogy Stefan Lofvent, a svéd Szociáldemokrata Párt vezetőjét, ügyvezető kormányfőt kérte fel kormányalakításra, miután a jobbközép ellenzék vezetője a hét végén feladta a kormányalakítási kísérletet.

A szeptember 9-i választásokon a szociáldemokraták kapták ugyan a legtöbb voksot, de Svéd Demokraták párt lett a mérleg nyelve. A bevándorlásellenes tömörüléssel azonban sem a balközép, sem a jobbközép pártszövetség nem kíván koalícióra lépni.

Előzőleg a liberális Mérsékelt Párt, illetve a jobbközép Szövetség nevű pártszövetség vezetőjét, Ulf Kristerssont bízták meg a kormányalakítással, de a kísérlete kudarcot vallott.

Lofvennek a Reuters brit hírügynökség szerint valamivel jobbak az esélyei.

Lofven, akinek két hete van egy kormányzóképes kabinetet felállítására, szeptember 25-én veszített el miniszterelnökként egy bizalmi szavazást a parlamentben. Az általa vezetett, a Szociáldemokrata Párt, a Zöldek és a Baloldali Párt alkotta balközép pártszövetségnek 144 képviselői helye van a 349 fős parlamentben, eggyel több, mint a jobbközép Szövetségnek. A Szociáldemokrata Pártnak 62 képviselője van.

Lofven abban bízik, hogy sikerül elnyernie jelenleg a Szövetséget alkotó jobbközép, illetve liberális képviselők bizalmát. A jobbközép pártszövetség vezetői ugyanakkor azt hangsúlyozták, hogy Kristerssont kívánják kormányfőnek.