V4-ek: Tartós kihívás marad a migráció problémája

 

A visegrádi négyek (V4) országai egyetértenek abban, hogy tartós kihívás lesz a migráció problémája Európában, ezért a megoldást nem „ad hoc módon, napi aktualitásként” kell kezelni – mondta a magyar köztársasági elnök a V4-országok államfőinek kétnapos csúcsértekezlete után tartott sajtótájékoztatón pénteken, a szlovákiai Csorbatón.

Áder János Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök szavait idézve azt mondta: a visegrádi országoknak elégtételt jelent, hogy a migrációval kapcsolatban évek óta hangoztatott véleményükkel most már az Európai Unió (EU) valamennyi vezetője egyetért.

A visegrádi országok már három éve szorgalmazzák a külső határok védelmét, a származási országok támogatását annak érdekében, hogy elejét vegyék a további migrációs hullámoknak. Valamint szorgalmazzák az illegális bevándorlás kontrollálásához hot spotok létrehozását, hogy el lehessen dönteni, ki a politikai menekült, és ki az, aki csak a jobb élet reményében akar idejönni, illetve azon államok – például Törökország, Jordánia, Libanon – támogatását, amelyek első biztonságos országként fogják fel a migránsokat – idézte fel az államfő.

Ezekben az elvi kérdésekben végre egyetértés van, ugyanakkor jó lenne, ha tettek, határozott lépések, cselekvések is történnének a migrációval kapcsolatban – hangsúlyozta Áder János.

Az államfő szerint a tanácskozás témái – az unió jövője, szociális kérdések, valamint a technikai fejlődés, a foglalkoztatottság növelése és az életszínvonal emelésének lehetőségei – a közös jövőről szóltak, arról, hogyan képzelik el a jövőt nemcsak a V4-es formációban, hanem az EU tagjaként is.

Az unió helyzetéről azt mondta, az alapító atyák szelleme és öröksége elég ahhoz, hogy megalapozottan gondolkodhassanak az EU jövőjéről.

A balkáni országok felé azonban komoly adóssága van az EU-nak, ugyanis ezeket az országokat évtizedek óta hitegetik a csatlakozás lehetőségével, emiatt pedig Macedóniában, Montenegróban, Albániában és Szerbiában „hiteltelenné” vált az unió – mutatott rá Áder János.

Arra az újságírói felvetésre, hogy egyre többen szorgalmazzák az uniós határvédelmi ügynökség, a Frontex szerepének megerősítését, az államfő azt válaszolta, a magyar álláspont szerint a közös határokat a nemzeti hadseregnek kell védenie. Ha azonban egy ország nem képes erre saját erejéből, mert gyenge a hadserege vagy nem áll rendelkezésre elég költségvetési forrás, akkor segítséget nyújthat a Frontex – tette hozzá.

A V4-ek államfői csütörtökön kezdődött találkozójukon három megbeszélést folytattak a napirenden szerepelt témákról. A visegrádi csoport államfői utoljára 2017. október 14-én találkoztak Szekszárdon, amikor a biztonságpolitika, a körforgásos gazdaság és az információs technológia volt a tanácskozás fő témája.