Klimkin nem megfelelőnek minősítette Magyarország válaszlépését

 

„Teljességgel és alapvetően nem megfelelőnek” nevezte Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter azt, hogy a beregszászi magyar konzul kiutasítására Magyarország egy ukrán konzul kiutasításával válaszolt: „mi nem sértjük meg a nemzetközi jogot, a magyar törvényeket, és általában úgy járunk el, ahogy diplomatáknak kell” – írta az ukrán tárcavezető csütörtökön a Facebook-oldalán tett bejegyzésében.

Klimkin közölte, hogy a Magyarországról kiutasított diplomata az ukrán külügyminisztérium ungvári kirendeltségén fog dolgozni. „Ott nagy szükség van erősítésre” – fűzte hozzá Klimkin. Az ukrán külügyminisztériumban csütörtökön adtak át egy diplomáciai jegyzéket Keskeny Ernő kijevi magyar nagykövetnek. Ebben az állt, hogy Kijev nemkívánatos személlyé nyilvánított egy beregszászi magyar konzult, akinek 72 órán belül el kell hagynia az ország területét. Az ukrán külügyminisztérium nem hozta nyilvánosságra a kiutasított konzul nevét.

Pavlo Klimkin, ukrán külügyminiszter (Fotó: MTI/Nemes János)

Pavlo Klimkin, ukrán külügyminiszter (Fotó: MTI/Nemes János)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ezt követően Budapesten sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Ukrajna intézkedésére – a beregszászi magyar konzul kiutasítására – tett arányos válaszlépésként Magyarország kiutasít egy ukrán konzult. A magyar tárcavezető hangsúlyozta, hogy Magyarország a jó kapcsolatokban érdekelt minden szomszédos országgal, de az elmúlt hónapokban Ukrajna folyamatosan élezte a konfliktust Magyarországgal. Kijelentette, hogy az Ukrajna területéről kiutasított magyar konzul semmilyen jogszabály ellen nem vétett.

Az ügy előzménye, hogy szeptember 19-én az Ukrinform ukrán állami hírügynökség kiszivárogtatott egy rejtett kamerával készült felvételt, amely felkerült a YouTube videomegosztóra is. Ezen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek, és magyar útlevelet kapnak a beregszászi konzulátuson. A felvétel miatt tovább romlott Magyarország és Ukrajna viszonya. Pavlo Klimkin külügyminiszter ugyanis kijelentette, hogy a beregszászi magyar konzulátus alkalmazottai megsértették Ukrajna törvényeit, ezáltal a konzuli kapcsolatokról szóló bécsi egyezményt.

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatót tart Budapesten 2018. október 4-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatót tart Budapesten 2018. október 4-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Kifogásolta továbbá, hogy a konzulátus munkatársai azt javasolták az esküt tevőknek, hogy titkolják el magyar útlevelüket az ukrán hatóságok elől. Múlt szerdán New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés ülésszakának helyszínén Szijjártó Péterrel folytatott tárgyalása után Klimkin közölte, hogy Ukrajna rövid időn belül kiutasít egy beregszászi magyar konzult, amennyiben Magyarország nem hívja vissza. A magyar fél ezt követően több ízben leszögezte, hogy a beregszászi konzulátus nem sértette meg sem a magyar, sem az ukrán, sem a nemzetközi jogszabályokat, ezért nem rendel haza egyetlen diplomatát sem Ukrajnából.

Tovább éleződik a feszült viszony?

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke szerint az egyik beregszászi magyar konzul nemkívánatos személlyé nyilvánítása tovább élezi a Magyarország és Ukrajna közötti feszült viszonyt. Brenzovics László az M1-nek nyilatkozva csütörtökön azt mondta: ez a lépés beleillik a jelenleg is folyamatban lévő magyarellenes propaganda-hadjáratba. Megjegyezte továbbá, hogy Ukrajnában az állampolgárság ügye nem rendezett. Furcsának nevezte, hogy nemcsak Magyarország, hanem számos más ország adott ki állampolgárságot ukrán állampolgároknak, „de ezekről a propagandagépezet nem szól”.

Az ukrán külügyminisztérium csütörtökön közleményben jelezte: nemkívánatos személlyé nyilvánítottak egy beregszászi magyar konzult, akinek 72 órán belül el kell hagynia az ország területét. Erre reagálva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette: Ukrajna intézkedésére tett arányos válaszlépésként Magyarország kiutasít egy ukrán konzult. Az ügy előzménye, hogy szeptember 19-én az Ukrinform ukrán állami hírügynökség kiszivárogtatott egy rejtett kamerával készült felvételt, amely felkerült a YouTube videomegosztóra is.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke (Fotó: MTI/Nemes János)

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke (Fotó: MTI/Nemes János)

Ezen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek, és magyar útlevelet kapnak a beregszászi konzulátuson. A felvétel miatt tovább romlott Magyarország és Ukrajna viszonya. Pavlo Klimkin külügyminiszter ugyanis kijelentette, hogy a beregszászi magyar konzulátus alkalmazottai megsértették Ukrajna törvényeit, ezáltal a konzuli kapcsolatokról szóló bécsi egyezményt. A magyar fél ezt követően több ízben leszögezte, hogy a beregszászi konzulátus nem sértette meg sem a magyar, sem az ukrán, sem a nemzetközi jogszabályokat, ezért nem rendel haza egyetlen diplomatát sem Ukrajnából.

Klimkin lezárt ügynek tekinti a kiutasítást 

Lezárt kérdésnek nevezte a beregszászi magyar konzul kiutasítását csütörtökön Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, hozzátéve, hogy már csak a konzul távozásának „technikai megvalósítása” maradt hátra, továbbá a konzultációk Magyarországgal arról, miként valósul meg a jövőben a konzuli szolgáltatások teljes „spektruma” Ukrajnában. Az ukrán tárcavezető erről Kijevben beszélt, a Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel együtt tartott sajtótájékoztatón.

„Ebben az esetben ez egy teljesen alapvető kérdés számunkra. A konzuli szolgálatról szóló bécsi egyezmény Magyarország általi megsértésének kérdése, hiszen képzeljék el, ki gondolta volna, hogy magyar konzulok a magyar konzulátuson magyar útleveleket adhatnak ki ukrán állampolgároknak. És ez megtörtént, ráadásul nem burkoltan, igen úgy, a konzul bizonyos instrukciókat ad az ukrán iratokkal való manipulációkra. Ezért ez elvi kérdés számunkra” – fejtette ki a külügyminiszter hozzátéve, hogy „ezen a kérdésen már túlhaladtak”.

Miroslav Lajcak, szlovák külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/Salvatore Di Nolfi)

Miroslav Lajcak, szlovák külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/Salvatore Di Nolfi)

„Egyúttal hangsúlyozom viszont, hogy nagyon keményen és következetesen kell előmozdítanunk nemzeti érdekeinket Kárpátalján. Nem szabad nyomást gyakorolnunk a mi magyar közösségünkre, mert ez éppen a mi magyar közösségünk, amelynek segítséget kell nyújtanunk” – hangoztatta. „Kapcsolatban állunk vele (a kárpátaljai magyar közösséggel). Beszélni fogunk minden kérdésről, beleértve az oktatási törvényünk megvalósításának kérdéseit. Ez nagyon fontos” – szögezte le hozzátéve, hogy azokon a területeken, amelyeken Magyarország kész az együttműködésre, az ukrán fél is „következetesen” együtt fog működni.

Klimkin kijelentette, hogy nem áll szándékában a magyar-ukrán kapcsolatok elmérgesítése. Szavai szerint Ukrajna stratégiája a konstruktív és következetes párbeszéd Magyarországgal. „A magyar fél ígéretet tett nekünk arra, hogy megváltoztatja a Kárpátaljáért felelős biztosi tisztség megnevezést” – emlékeztetett az ukrán külügyminiszter, majd hozzátette: „Úgy kell megoldanunk minden kérdést, hogy ne ártsunk magyar közösségünknek, és át kell venni a kezdeményezést ott, ahol lehetséges”.

Szavai szerint Ukrajnának „fontos dolgokat” magának kell megtennie, és együttműködnie ott, ahol ez lehetséges. A külügyminiszter ígéretet tett arra, hogy hamarosan Kárpátaljára látogat, ahol eszmecserét folytat majd nemcsak a magyar, de a szlovák és a román közösség tagjaival is.