Fegyveresek gyilkoltak egy iráni katonai parádén

 

Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak egy katonai parádén a délnyugat-iráni Ahváz városában, a legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint megöltek 24 embert, továbbá ötvennél többet megsebesítettek.

A halottak között vannak civilek, nők és gyerekek egyaránt, illetve a Forradalmi Gárda tagjai is.

A Fars félhivatalos hírügynökség szerint két, zöldesbarna egyenruhát viselő motorkerékpáros fegyveres nyitott tüzet az emelvényre, amelyen a helyi katonai és rendőri vezetők ültek, onnan nézték az 1980-88-as iraki-iráni háború kitörésének évfordulóján rendezett katonai parádét. Egyes hírek szerint a támadók a Forradalmi Gárda egyenruháját viselték, és az emelvény mögötti parkból tüzeltek. Szombaton Irán több városában tartottak katonai felvonulást az évforduló alkalmából.

Az ISNA hírügynökség úgy tudja, hogy több támadó volt, és a biztonsági erők kettőt közülük lelőttek, kettőt pedig őrizetbe vettek.

A merénylet elkövetőjeként később az Iszlám Állam jelentkezett. A terrorista szervezet saját szócsövén, az Aamák „hírügynökségen” keresztül jelentette be, hogy „harcosai” hajtották végre az akciót.

Bár a szervezet nem szolgált bizonyítékkal arra nézve, hogy valóban az ő emberei követték el a merényletet, az iráni állami televízió korábban már olyan kifejezést használt a tettesekre, amellyel az iráni média korábban az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet tagjait illette. Dzsavád Zarif iráni külügyminiszter Twitter-üzenetében közölte, hogy a terrortámadást az Iszlám Állam támogatói követték el, és külföldi hatalmak állnak mögötte.

„Egy külföldi rezsim által verbuvált, kiképzett, fegyverzett és pénzelt terroristák támadták meg Ahvázt” – írta Zarif. Hozzátette, hogy a terrorizmus térségbeli támogatóit, és amerikai „mestereiket” tartja felelőssé az effajta támadásokért. Teheránt gyorsan és határozottan fog cselekedni az irániak életének védelmében – írta Zarif.

A katonai elitalakulat, a Forradalmi Gárda egyik névtelenül nyilatkozó szóvivője a Szaúd-Arábia által támogatott arab nacionalistákat tette felelőssé a támadásért.

Egy iráni katonai szóvivő pedig az IRNA hírügynökségnek azt mondta, hogy a tetteseknek nincs köze az Iszlám Államhoz, hanem két öbölmenti országban kaptak kiképzést, és kapcsolatban álltak Egyesült Államokkal és az izraeli titkosszolgálattal.

Ahváz az olajban gazdag Huzisztán tartomány székhelye. Többször előfordult, hogy arab szakadárok támadásokat hajtottak végre az ottani olajipari létesítmények ellen.

Tavaly június 7-én öngyilkos merénylők és fegyveresek megtámadták az iráni parlament és a Khomeini-mauzóleum épületét. A mészárlásban 18 ember életét vesztette, több mint ötvenen megsebesültek. A merényletet az Iszlám Állam vállalta magára, a Forradalmi Gárda pedig azzal vádolja a rivális Szaúd-Arábiát és az Egyesült Államokat, hogy közreműködtek a támadások megszervezésében.